Vak testvérével közösen, egymást segítve menekült ki egy férfi a kigyulladt otthonukból Gyálon vasárnap éjszaka.

Udvarra terjedtek a lángok

Mire felébredtek a ropogásra, már nem tudtak az ajtón menekülni, mert az előszoba is égett, ezért az ablakon kellett kimászniuk. Nemcsak a házat, de az udvart is beborították a lángok. A szomszédok slaggal próbáltak megfékezni a tüzet, nehogy az az ő otthonaikra is átterjedjen. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem robbant fel a gázpalack

A lángokat végül a tűzoltóknak sikerült megfékezniük, ám a munkájukat nagyban nehezítette, hogy robbanásveszélyes palack is volt az épületben, valamint, hogy a házban és az udvaron is sok volt a lom. A gázpalackot végül épségben ki tudták hozni, majd visszahűtötték, hogy ne robbanjon fel – hangzott el a Tényekben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Segítséget kérnek

Az épület teljesen kiégett és lakhatatlanná vált. A testvérpár mindene odaveszett, jelenleg a szomszédok segítenek nekik élelmiszerekkel. Azt mondják, segítség nélkül nem tudják újjáépíteni az otthonukat: legfőképp építőanyagra lenne szükségük.

Tények riportja:

Érdi tűz

Ahogy írtunk róla, egy pillanat alatt összeomlott az élete Érden, a Cserhalmi utcában élő Csatlós Adriennek. A kétgyermekes édesanya és öccse, Dávid egy hónapja végzett a családi házuk tetőtérének felújításával, amikor megtörtént a baj. Kigyulladt a ház, harminc tűzoltó próbálta megfékezni a lángokat, de a tetőt így sem tudták megmenteni. A földszinti lakótér is lakhatatlanná vált, az oltáshoz használt víz tönkretette.

Ropogott a tűz a feje felett

„Csütörtök hajnalban arra riadtam, hogy ég a fejem fölött a ház. Hallottam, amint ropog a tűz a fejem fölött. Sose felejtem el: kiléptem a teraszra és megpillantottam a lángokat. Ahogy voltam, mezítláb felszaladtam az emeletre, közben nem értettem, hogy gázolhatok a meleg vízben. Csak később jöttem rá, hogy a bojlerből folyhatott ki a víz” – idézte fel a történteket az édesanya.

Nem volt esélye

Az édesanya leszaladt, egy műanyag lavórba vizet engedett, azt vitte föl, hogy eloltsa a tüzet, de a négyméteres lángokkal szemben esélye sem volt. Szerencsére Adrienn két lánya nem volt otthon.

30 tűzoltó oltotta a lángokat

Közben szirénázva megérkeztek a rendőrök, majd a mentők ellátták Adrienn megégett lábát. Sokkos állapotban nézte, ahogy 30 tűzoltó próbálta megfékezni a lángokat.

Lakhatatlanná vált a házuk

A tetőt így sem tudták megmenteni, ráadásul a földszinti lakótér is lakhatatlanná vált, az oltáshoz használt víz tönkretette. Ahogy megvirradt, a napfényben borzalmas látvány tárult elé: üszkös, kormos gerendák meredeztek az égnek. A teljes felső szint bútorokkal együtt porig égett, mindent belepett a csípős füst szaga.

Menthetetlen volt

 „Hajnalban sírva hívott a nővérem, hogy ég a ház, jönnek a tűzoltók. Mondtam neki, hogy önts rá egy vödör vizet, de akkor már az egész tető lángokban állt” – mondta Adrienn öccse, Dávid az erdmost.hu-nak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: TV2