A párkányi Vadas Termálfürdőben is járt az a 11 éves kisfiú, aki nemrég agyevő amőba fertőzés miatt súlyos állapotba került. A párkányi strandot azonnal bezárták, vízmintát vettek, amelyet még most is vizsgálnak. A fiút, akinek az állapota kritikus, jelenleg egy pozsonyi kórházban kezelik. FRISSÍTÉS: Meghalt az a 11 éves kisfiú, aki az Esztergomhoz közeli strandon kaphatta el az agyevő baktériumot: a gyermek napok óta kritikus állapotban volt
Lezárták a strandot
Egy 11 éves kisfiút súlyos állapotban szállították kórházba, miután a gyanú szerint agyevő amőba fertőzést kapott. A kisfiú a tünetek megjelenése előtt az Esztergommal átellenben található, párkányi Vadas Termálfürdőben volt úszásoktatáson. A strand vezetősége azonnal lezárta a kültéri medencéit, ahol az oktatás zajlott, és vízmintát vettek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Vízmintát vettek
A termálfürdő közleményben azt írta, hogy eddig begyűjtött, összes medencéből vett vízminta nem erősítette meg semmilyen baktérium előfordulását. Ennek ellenére a lezárás június 20-ig érvényben marad a strandon. A nyitásról a szlovák Közegészégügyi Hivatal hivatalos rendeletének kézbevétele után tájékoztatják a vendégeket – írja a kemma.hu.
Megtérítik a foglalások árát
Az Új Szó úgy értesült Németh Líviától, a Vadas munkatársától., hogy az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat azt közölte a fürdővel, hogy a fertőzésgyanú miatti laboratóriumi vizsgálatok még tartanak, eredmény leghamarabb június 20-a péntekre várható. A Vadas egyébként megtéríti az erre a hétre foglalt szállások teljes vételárát.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ritka baktériumról van szó
Hogenbuch Endre, a Vadas Termál Resort vezetője elmondta: vizet rendszeresen klórozzák, és gyakrabban is cserélik, mint kéne, vagyis igyekeznek maximális higiéniát, víztisztaságot biztosítani. Az igazgató azt mondta, egy olyan baktérium okozta a kisfiúnál a betegséget, amely már több évtizede nem fordult elő. A parazita az orron keresztül jut a szervezetbe, ahol halálos fertőzést is okozhat.
Agyevő baktérium
Az úgynevezett „agyevő baktérium” valójában nem baktérium, hanem egy egysejtű amőba, a Naegleria fowleri. Ez a mikroorganizmus meleg édesvizekben – például tavakban, folyókban vagy nem megfelelően klórozott medencékben – fordul elő, különösen a nyári hónapokban. Az emberre nézve akkor jelent veszélyt, ha víz az orron keresztül jut be az orrjáratokba, például fejesugrás vagy úszás közben. A Naegleria fowleri innen felvándorolhat az agyba, ahol heveny agyvelőgyulladást, úgynevezett primer amőbás meningoencephalitist (PAM) okoz. Ez az állapot rendkívül gyors lefolyású és legtöbbször halálos, mivel az agyszövetet szó szerint „felfalja”.
Halált okozhat
A fertőzés rendkívül ritka, de rendkívül súlyos. A tünetek általában a fertőzést követő 1–12 napon belül jelentkeznek, és kezdetben fejfájás, láz, hányinger, valamint szaglás- és ízérzékelés elvesztése formájában mutatkoznak meg. Később görcsök, zavartság, hallucinációk és kóma is felléphetnek. A betegség ellen jelenleg nincs biztos gyógymód, bár néhány ritka esetben sikerült a beteget megmenteni – főként akkor, ha korai stádiumban felismerték és agresszív kezelést kezdtek. A megelőzés kulcsfontosságú: kerülni kell a meleg, állóvizek orron keresztüli belélegzését, például orrcsipesz használatával vagy víz alatti fejesugrás mellőzésével. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció