Korán keltek, aranyat leltek az érdi rendőrök, akik valóságos hadseregként érkeztek meg a körözött bűnözőkhöz. A rosszfiúk azt gondolták tényleg elbújhatnak az egyenruhások és a börtön elől, hát tévedtek. Az elfogásról készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

Rendőrségi akció

Az érdi rendőrök a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának munkatársaival közösen indultak meg július 8-án hajnalban az Érd környéki településekre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elfogások

Az akció alatt két embert -egy férfit és egy nőt- fogtak el, akik a részükre korábban kiszabott összesen 370.000 forint szabálysértési bírságot nem fizették be, mindkettőjüket előállították.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elfogatóparancs

A begyűjtött információk, majd az ezt követő intézkedések azonban még másnap reggel is jó szolgálatot tettek, további két férfit állítottak elő július 9-én reggel, akiket bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján kerestek.

Nem volt ott a bíróságon

Egy 23 éves érdi lakos ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság adott ki körözést, mivel nem jelent meg az ellene kábítószer birtoklása miatt folyamatban lévő eljárást követő ítélethirdetésen.

Börtönbe vitték

Egy 41 éves érdi férfit pedig a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja által elrendelt körözés alapján állítottak elő, mivel jogerősen kiszabott 170 nap elzárásának letöltését nem kezdte meg, őt a Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Miért hajnalban akcióznak a rendőrök?

Ez egy jól bevált nemzetközi protokoll. A rendőrök sem szeretnek hajnalban kelni, viszont a kora reggeli órákban van a legnagyobb esély arra, hogy valakit otthon találjanak. Egy álmos bűnöző elfogása sokkal könnyebb. Kevesebb ellenállás, trükközés várható, hiszen a tettes figyelme, ébersége még nem az igazi. A világ minden részén hajnalban történik a legtöbb tervezett rajtaütés és elfogás – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

Ezeket az akciókat se hagyd ki:

Itt az akcióról készült videó

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából