Elképesztő történet: a fővárosi Pólus Center parkolójának közelében szereztek vissza a gazdái egy ellopott kutyát az elrablóitól. A huskyt 240 kilométerre az otthonától találták meg!

Sehol nem találták a kutyát

A kutya gazdája a múlt hétfőn délben hazament az ibrányi otthonába ebédelni, és sehol nem találta a kutyát. A huskyt az udvaron tartották, de a két méter magas kerítésnek köszönhetően elképzelhetetlen volt, hogy megszökjön. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Látták, hogy elvitték az állatot

Végül az egyik szomszéd mondta el, hogy elvitték a kutyát, de nem gondolték, hogy rossz szándékú idegenek látogatták meg őket, azt hitték, ismerősök. Az állat gazdája, Erik azonnal értesítette a helyi rendőröket, később pedig a feljelentést is megtette.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiderültek a részletek

Közben az is kiderült, hogy az egyik tolvaj szülei ott laknak a közelben, így a zárt kertből akkor rabolhatták el a kutyát, amikor éppen arra jártak. Megtudták azt is, hogy a tettes Budapesten él valahol.

Felgyorsultak az események

Az aggódó gazda felvette a kapcsolatot a helyi állatvédőkkel is, akik összekötötték őt két, radikálisnak mondható állatvédő szervezettel. Képeket küldött a kutyáról és az elkövetőkről, ezután pedig felgyorsultak az események.

Sikeres akció a 15. kerületben  

„Tudomásunkra jutott, hogy az egyik 15. kerületi erdőben, hajléktalanként élő fiatal pár folyamatosan kutyákat lop, és a husky is náluk lehet. A pláza parkolójában szerveztük az akciót csütörtök este, amikor hirtelen megláttuk őket az állattal. Utánuk szaladtunk, közben egy kerítést is át kellett ugranunk, de teljesen lesokkolódtak, menekülni sem próbáltak” – mondta el a Blikknek Tánczos Krisztián, a Sportolók az Állatkínzók Ellen csoport alapítója.

Gyorsan kiderült az igazság

„Először hazudtak arról, hogy találták, de a csip leolvasása után gyorsan kiderült az igazság” – tette hozzá. Az akcióban a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője, Kapin Richárd, valamint két nő és egy szolgálaton kívüli rendőr is a részt vett

Nem először loptak kutyát

A két elkövető, a 18 éves nő és a 22 esztendős férfi már többször került összetűzésbe a hatóságokkal. Nem először került hozzájuk vitatható körülmények között négylábú. Az állatvédők ezen az estén egy pitbullt és öt kiskutyát is találtak, amiket kimentettek onnan.

Azonnal felismerte gazdáit

„Mire a 240 kilométerre lévő otthonunkból, Ibrányból felértünk, addigra már a kapitányságra kellett mennünk. Szegény Kimi azonnal felismert minket, egyből odabújt hozzánk, nagyon örült nekünk. Másfél éve vettük magunkhoz, mióta a párommal együtt vagyunk. Teljesen a szívünkhöz nőtt, családtagként tekintünk rá” – újságolta boldogan Erik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: