Szerda reggel azonosította lánya holttestét Berki-Kiszel Melinda. Ő az a gyászoló édesanya, akinek 19 éves gyermeke a verőcei hajóbaleset egyik áldozata. A lány holttestét vasárnap találták meg a Megyeri hídnál. A motorcsónak 5 utasának holttestét pedig azóta is keresik a folyó teljes szakaszán.
Azonnal szörnyethalhatott
„Ahogy láttuk, meg ahogy a patológus ott elmondta, hogy már abban a pillanatban tarkósérülésszerű dolgot szenvedett, amitől abban a pillanatban, vagy azért halt meg, mert tartós sérülést szenvedett. Az arca ugyanolyan, mint volt, nagyon szép, gyönyörű, mint a baba, mintha csak aludna” – így kezdte a Hír TV-nek adott interjúját Berki-Kiszel Melinda, aki a verőcei motorcsónak-tragédia előtt még beszélt lányával.
Megkérte a kezét
„Akkor este, amikor elindultak bulizni, 19.37-kor beszéltem vele, még küldött nekem egy videót, meg egy képet, az utolsó képüket a vőlegényéről, mert én utólag tudtam meg, átküldtek egy Instagram képet, hogy 18 perccel a hajóbaleset előtt kitett egy képet, hogy megkérte a Marcell, Varga Marcell a kezét, aki ugye az osztálytársa is volt egyben, neki meg évfolyamtársa” – mondta a gyászoló asszony. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Egyetemre ment volna
A háromgyermekes anyuka 10 éves kislányától tudta meg, hogy nővére balesetet szenvedett. Az édesanya éretlenül áll a tragédia előtt. Elmondása szerint Boglárka és barátai mindig megbízhatóak voltak. A 19 éves lány most fejezte be középiskolai tanulmányait, és szeptembertől kezdte volna az egyetemet.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nagyon vigyáztak egymásra
„Úgy vigyáztak egymásra, mintha igazi testvérek lennének, imádtam őket, egyszerűen mindegyikükért sír a szívem, mindegyikükért”. A gyászoló anya feltételezései szerint a szállodahajó kapitánya aludhatott, ez okozhatta a balesetet.
Még mindig keresik az 5 eltűnt személyt
Forrás: Facebook/BRFK/Fülöp Máté
Talán menthetőek lettek volna
A szállodahajó kapitányáról azt mondta, hogy „ő itt keményen elmulasztotta a segítségnyújtást. Lehet, hogy akkor sem maradtak volna életben a gyerekeink, de lehet, hogy akik nincsenek meg és a vízbe fúltak, lehet, hogy őket még ki tudta volna a kapitánynak a legénysége menteni. Szóval én nagyon szeretném, ha megtalálnák a bűnöst”.
Büntessék meg a bűnöst
„Tudom, hogy a gyermekemet ezzel nem fogják visszahozni, nem vigasszal, de igenis büntessék meg a bűnöst és kerüljön oda, ahol van a helye neki” – jelentette ki Berki-Kiszel Melinda.
Ezzel a szállodahajóval ütközött a motorcsónak
Forrás: MTI/Krizsán Csaba
Baleset Verőcén
Ahogyan korábban is beszámoltunk róla, szombat éjszaka egy motorcsónak szállodahajóval ütközött Verőcénél. A kisebbik hajón 8-an utaztak, egy olasz férfinek sikerült kiúsznia, ő ugyan súlyos sérüléseket szenvedett, de túlélte a balesetet. 2 holttestet megtaláltak, 5 utast pedig még mindig keresnek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: a motorcsónak roncsai a baleset után – Forrás: MTI/Lakatos Péter