Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke is megírta a kutyatartók nagyon örültek pár nappal ezelőtt, amikor Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a december 10-i kormányinfón bejelentette, hogy idén szilveszterkor a kijárási tilalom miatt nem lehet majd tűzijátékot venni, és be fogják tiltani ezek árusítását. Később azonban kitisztult a kép: ez nem azt jelenti, hogy durrogtatni sem lehet. Közterületen valóban nem, de a teraszon vagy a kertben lehet. A szilveszteri pirotechnikai eszközöz alkalmazása kapcsán most a katasztrófavédelem is kiadott egy közleményt, ami megerősíti a tényt: idén, közterületen tilos a szilveszteri tűzijáték.

Szóval: közterületen tilos!

A járvány elleni védekezés miatt az idei szilveszteren tilos a közterületi tűzijáték és magánterületen is csak az alacsony kockázatú, 1-es és 2-es kategóriába tartozó eszközök használhatók – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerdán az MTI-t.

Nem is elérhetők az üzletekben ezek a termékek

Mukics Dániel közölte: ez azt is jelenti, hogy a megszokott szilveszteri pirotechnikai termékek nem is érhetők el a kereskedelemben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Négy osztályba sorolják a tűzijátékot

A tűzijátékokat négy osztályba sorolják. Az elsőbe tartozók olyan, akár lakáson belül is használható játékos eszközök, mint például a tortatűzijáték, amelyek nem jelentenek nagyobb veszélyt. Ezeket a mennyiségi korlát betartásával a 14 évesnél idősebbek egész évben megvásárolhatják – ismertette.

A második osztály

A második osztályba olyan alacsony kockázatú kis tűzijátékok tartoznak, amelyeket a szabadban kell felhasználni. Ezeket, ugyancsak a mennyiségi korlát betartásával, a 16 évesnél idősebbek egész évben megvásárolhatják.

A harmadik osztály

A harmadik osztályba a közepes, szabadtéri használatra szánt tűzijátékok tartoznak. A járvány előtt ezeket lehetett december 28. és 31. között megvásárolni és szilveszterkor felhasználni, ám idén tilos az árusításuk és a felhasználásuk is.

A negyedik osztály

A negyedik osztályba sorolják azokat a nagy tűzijátékokokat, amelyeket kizárólag pirotechnikus szakember használhat fel; ilyenekkel például augusztus 20-án találkozhat a közönség – mondta a szóvivő.

CSAK AZ ELSŐ KÉT KATEGÓRIA

Az idén tehát csak az első két kategóriába tartozó tűzijátékokat lehet megvásárolni és felhasználni, ám közterületen ezeket is tilos működtetni. Ez azt jelenti, hogy csak kertes házak udvarán van lehetőség a működtetésükre, a társasházak erkélye például nem minősül szabadtérnek, ott a balesetvédelmi utasításában szereplő védőtávolságot nem is lehet betartani – tette hozzá.

Ha társasházban élünk

Hangsúlyozta: ha valaki a társasház közös udvarán szeretne tűzijátékot működtetni, csak akkor teheti ezt meg, ha a társasház házirendje megengedi, és az adott tűzijáték használati utasításában szereplő előírásokat be lehet tartani az udvaron.

Erre hívták fel a figyelmet

Felhívta a figyelmet arra: a tűzijátékokat ne tárolják sugárzó hő mellett, más tűzveszélyes anyaggal egy helyen, tetőtérben, alagsorban vagy pincében, és zárják el a gyerekek elől. Használat előtt olvassák el a használati utasítást, az elnedvesedett és utána kiszáradt vagy sérült burkolatú termékeket ne használják fel, ne irányítsuk emberre, állatra, az elhasznált, de még forró tűzijátékot pedig ne dobják a kukába, mert ki fog gyulladni – figyelmeztetett.

Az állatok védelme

A tűzijátékok megriasztják az állatokat, ezért ha lehet, a kutyát, a macskát ilyenkor engedjék be a házba – kérte Mukics Dániel.

Kiemelt kép: Illusztráció