Szigorított a kukák kihelyezésének szabályain Terézváros Önkormányzata, miután a visszaváltható palackok a kukák mellett hevernek. Ezzel egyidőben több guberáló is megjelent a kerületben. Az önkormányzat, hogy mérsékelje a károkat, akár 200 ezer forintos bírságot is kiszabhat a társasházakra.
Visszaváltható palackok
Terézvárosban a bevezetés óta kevés visszaváltóhely áll rendelkezésre, azok pedig koszosak, mocskosak a „túlhasználattól”, állandó a kígyózó sor, sokszor órákig eltart, míg valaki a boltokat járva vissza tudja váltani a palackokat. A közterületi hulladékgyűjtőket folyamatosan megrongálják, szétszedik, a házak elé kihelyezett kukákat kiborítják palack után kutatva azok, akiknek ez az egyetlen megélhetésük. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Rumlit csinálnak a kukázók
Ez odáig fajult, hogy már a házak udvarára is bemennek a kukázók, akár erőszakosan is, és széttúrják a kukákat palackra vadászva. A turisták, átutazók miatt az ország minden pontjáról érkeznek Budapest belvárosába a „palackvadászok”, hiszen a nem helybéliek nagy eséllyel nem váltják vissza a palackokat, hanem kidobják azokat – írta a 24.hu-nek a 6. kerületi önkormányzat.
Hirdetés
Túlterheltek a takarítók
A kerület vezetése szerint a jelenség a terézvárosi takarítóknak súlyos többletterhet jelent, a rendészeknek az állandó ellenőrzés okoz plusz feladatokat, és mindez az önkormányzat büdzséjét terheli.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Szabályozzák a kukák kihelyezését
„Az új szabályozásunk értelmében a társasházak a szemétszállítás előtti napon csak este 8 után tehetik ki a kukáikat, melyek másnap 13 óráig lehetnek az utcán. Adunk türelmi időt a társasházaknak, de többszöri felszólítás után büntetünk, ha valaki nem tartja ezt be, és a büntetés akár 200 ezer forint is lehet” – írta az önkormányzat.
Matricával jelölik a szabálytalan kukákat
Soproni Tamás szerint ezt kiegészítve májustól Terézváros köztisztasági cége, a polgárőrséggel együtt járőrszolgálatot szervez a lakossági hulladékszállítási napokat megelőző éjjelen, így nagyobb eséllyel tudnak fellépni a kukákat rongálókkal szemben, és csökkenteni tudjuk a MOHU által generált károkat. A rendészek figyelmeztető matricákat helyeznek azokra a kukákra, amelyek nem a megszabott időkeretben vannak az utcán, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy az utcán hagyott kukák akadályozzák a gyalogosokat és az autókat, emellett a palackvadászok kiemelt célpontjai.
A rendőrséget is bevonják
A palackozáshoz kapcsolódó szabálysértések, bűncselekmények felderítésében az önkormányzat a rendőrség segítségét kéri, a kormánytól pedig elvárja a szociális ellátórendszer erősítését, hiszen elfogadhatatlan, hogy rengeteg embernek a palackvisszaváltás jelenti a megélhetést.
A MOHU feladata
A valódi megoldásból természetesen a rendszer működtetéséből komoly bevételekre szert tevő MOHU-nak is ki kell vennie a részét: legalábbis azzal, hogy az érintett önkormányzatoknak a palackgyűjtés okozta köztisztasági problémák feltakarításából fakadó költségeit megtéríti – írta az önkormányzat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció