Az 51 éves sértettet agyrázkódással vitték a kórházba, ügyvédje szerint komolyabb baj is történhetett volna. Úgy tudni, az ügy hátterében az állhatott, hogy a férfi autójával elsodorhatta a támadó kutyáját.

Átugrott a kerítésen

Az 51 éves férfi az érdi Selmeci utcában keveredett bele egy vitába. Egy kerítés választotta el a vitapartnereket, de aztán a vita egy pontján az ismeretlen elkövető átugrik a rácson, és állkapcson vágja a sértetett. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Még a földön is pofozta

A sértett gyakorlatilag nem védekezett, váratlanul érhette az ütés, kezeit leeresztve tartotta. Eszméletét vesztve hanyatt esett a térköveken. A támadó még itt is lekever neki pár pofont, pedig már magatehetetlen volt ekkor a férfi.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Agyrázkódása volt

Ezt követően többen is odamentek a sértetthez, majd megpróbálták talpra állítani, sikertelenül. Az áldozat ügyvédje a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy egy ismeretlen kigyúrt férfi még augusztus 21-én beugrott a kerítésen, és bántalmazta az ügyfelét, akit agyrázkódással vittek kórházba a mentők.

Csoda, hogy nem lett komolyabb baja

Hozzátette, hogy az ügyfele az ütéstől elájult. „Kész csoda, hogy ilyen állapotban nem érte súlyosabb koponyasérülés” – tette hozzá. A közzétett videókon jól hallható, hogy az ismeretlen férfi ezt követően magából kikelve ordibált, majd a sértett fölé hajolt, és még meg is pofozta a földön fekvő, magatehetetlen áldozatát.

Elsodorhatta a kutyáját és a barátnőjét

A felvételen hallatszik, hogy a feltételezett elkövető a kutyája miatt dühöng, és panaszkodik a körülötte lévő munkásoknak. Az ügyvéd erre azt mondta, hogy az ügyfele „állítólag három nappal korábban elsodorta az ismeretlen férfi barátnőjét és a kutyáját, amikor a nő a mobilját nyomkodva át akart kelni az úton”.

Ezt gondolja az ügyvéd

„Szerintem ebből legfeljebb annyi igaz, hogy védencem elsodorta az ebet, csak a nő nem merte elmondani a párjának, hogy azért ütötték el a kutyát, mert nyomkodta a telefonját, és nem figyelt” – vélekedett az ügyvéd.

Nyolc napon belül gyógyult

Szerinte a férfi „felhúzta magát, és bosszúból ájultra verte az ügyfelemet”. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Csak egy pofont akart adni

Az ügyvéd tudomása szerint a támadó azt állította, hogy csak egy pofont akart adni, de a sértett ellépett előle, ezért nem tudta teljesen megpofozni. Viszont az ellépés közben a sértett megbotlott, elesett és bevágta a fejét a betonba.

Még nem hallgattak ki gyanúsítottat

A Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy az Érdi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt folytat eljárást az ügyben, de gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor. Az ügy még felderítési szakban van. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció