Nagy port kavart, hogy kényelmi díjjal húzzák le a moziközönséget és az autósokat. Moziban, parkoláskor, utazás alkalmával, étteremben, egyre több helyen gombolnak le kisebb összegeket az emberektől a semmiért. Külön sarc van, ha online fizetünk mozijegyért, parkolásért, repülőjegyért.

120 forintos kényelmi díj

Az egyik mozihálózat fejenként 120 forintos, úgynevezett kényelmi díjjal sújtja azokat, aki interneten előre megveszik a jegyet, kihagyva a sorban állást. Egy négy fős család esetén ez 480 forinttal növeli a program árát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Ez egy üzleti döntés”

Buda Andrea, a mozihálózatot üzemeltető cég kommunikációs vezetője szerint ez egy üzleti döntés egy kényelmi szolgáltatásról. „A csekély díjért cserébe a néző mentesül a sorban állástól, időben lefoglalhatja a számára kedvező helyet a teremben, több ideje lehet a kávézóban egy italt elfogyasztani, esetleg a büfében terméket választani a filmnézéshez” – magyarázta a vezető a Blikk írásában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Költői kérdés

Hogy miért azokat terhelik a felárral, akikkel nem kell foglalkozniuk az órabérben dolgozó jegypénztárosoknak, akik számára nem kell jegyet nyomtatni és akik a költséges készpénzhasználattól is megkímélik a mozit, erre a kérdésre nem érkezett válasz.

Plusz költség a parkolásnál is

A mozihálózat kényelmi díjként szedett felárát a parkolási társaságok is felfedezték maguknak. Ha a mozi alatt az utcán parkol a család, a parkolási díjon felül kényelmi díjra hivatkozva, további 50-120 forinttal vágják meg őket attól függően, hogy telefonos applikációval vagy sms-ben fizetik a parkolási díjat.

Sokba kerülhet

A nyugtán ők is kényelmi díjról kapnak elszámolást. Hiába kerülne csak 130 forintba egy rövidebb parkolási időtartam, közel megduplázhatja a tarifát a kényelmi díjként kivetett sarc.

Nem a parkolási társaság kapja

A kényelmes parkolás felárából egy huncut fillért nem látnak a parkolási társaságok. Révész Andrea, a zuglói parkolási cég irodavezetője a Blikknek elmondta, a kényelmi díjat nem nekik, hanem a mobilszolgáltatónak illetve a Nemzeti Mobilfizetési Zrt-nek fizetik az autósok, akik haladnak a korral. Ők pluszban fizetnek akkor is, ha nem a benzinkúton, hanem telefonnal, online vásárolják meg az autópálya matricát.

Kedvezményt ad a MÁV

Nem mindenhol ez a tendencia. A MÁV például 10 százalékos kedvezményt ad azoknak, akik online veszik meg a vonatjegyüket. Az online vásárlásra náluk kezdettől fogva nincs kényelmi díj. „Ezen a MÁV-START nem kíván változtatni a jövőben sem. Az online értékesítés a leginkább költséghatékony, ami akkor érvényesül igazán, ha minél többen használják ezt a jegyvásárlási módot. Mindezek miatt kiemelten fontos a MÁV-START számára, hogy ösztönözze az online jegyvásárlást, amire a kedvezmény nyújtása igen hatékony eszköz” – közölte a vasút sajtóirodája.

Máshol is kedvezmények

Strandra, gyógyfürdőbe is kényelmi díj nélkül megvehető online a jegy, sőt, így még 5 százalékkal olcsóbban. Ez a fürdők számára jelentős segítség, mert előre tervezhető a forgalom, és ennek megfelelően szervezhető a napi munka.

Üzleti logika állhat mögötte

Mindezek alapján érthetetlennek tűnik a mozik és a parkolási alkalmazások által szedett kényelmi díj. Pintér Róbert, a Corvinus Egyetem adjunktusa szerint azonban az az üzleti logika állhat mögötte, hogy a szolgáltató ezt tényleg egy kényelmi juttatásnak tekinti, áll a lap összeállításában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: portfolio.hu