A Pest megyei Nagykáta járási ügyészsége emelt vádat egy nő ellen, aki öt gyermekét méltatlan körülmények között tartotta, miközben minden szempontból elhanyagolta őket. A fényképeket elnézve joggal vetődik fel, hogy a szegénység nem azonos a mocsokkal. Azért mert valaki nem elég jómódú, még nem kell állatként élnie, pláne nem állatként tartania a gyermekeit.
Koszban, mocsokban élt
A vádirat szerint az elkövető nő egyedül nevelte öt kiskorú gyermekét a Nagykátai járás egyik kisvárosában. A nő munkahellyel nem rendelkezett, bevétele csak a családtámogatási ellátásokból származott. Az asszony tehát nem túl tehetős, azonban ez nem indok arra, hogy koszban, mocsokban éljen, így nevelje a gyerekeit. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Ürülék az udvaron
A lakóhelyükül szolgáló ingatlan nemcsak a kiskorúak nevelésére nem volt alkalmas, de az is kétséges, hogy felnőtt személyek életvitelszerű tartózkodására megfelelt-e. Az udvaron baleset- és fertőzésveszélyes állapotok uralkodtak, mivel azon több szemétkupac is volt, valamint emellett több helyen is ürülékkel volt szennyezett. A ház belső helyiségei pedig koszosan, szemetesek voltak.
Ilyen körülmények közt éltek a gyerekek
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Magára hagyta a gyerekeit
A vádlott által nevelt kiskorúak több esetben is felügyelet nélkül maradtak otthon. Továbbá többször is előfordult, hogy egyedül kóboroltak közterületen is. Ekkor többször alulöltözötten, vagy akár ruha nélkül, illetve nem az évszaknak megfelelő ruházatban voltak.
Ápolatlanság
Az óvódás korú gyermekek esetében az ápolatlanság miatt visszatérő egészségügyi problémák fordultak elő. Emellett a nő nem vezetett be rendszert illetve szabályokat a gyermekek életébe, ők úgymond a saját törvényeik szerint éltek.
Kábítószeres anya
A tanköteles gyermekeket nem rendszeresen járatta iskolába. A gyerekek irányába az anya valódi törődést és figyelmet nem tanúsított. Több gyermek is arról számolt be, hogy anyjukat látták kábítószert is fogyasztani.
Vádat emeletek ellene
A gondatlan anya a gyermekek értelmi, érzelmi, testi és erkölcsi fejlődését is súlyosan veszélyeztette a magatartásával. A nővel szemben a Nagykátai Járási Ügyészség öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: a nő házáról készült felvétel – Forrás: Ügyészség