A rendőrség gyanúja szerint az elkövető az otthonában állattetemeket gyűjtögetett és a kerületi lomtalanítás alatt több hulladékot is felgyújtott. A tűz miatt több ház ablaka is berepedt.

Eljárás indult ellene

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság rongálás vétség miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki május 28-án, éjszaka Budapesten, a 10. kerületben a lomtalanításon három hulladékkupacot is meggyújtott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kitörtek az ablakok

A keletkezett tűz miatt több ház ablaka is berepedt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megnézték a felvételeket

Az eljárás során a rendőrök a térfigyelő kamera felvételeit lefoglalták és megállapították, hogy a feltételezett gyújtogató azonos azzal a személlyel, aki állattetemeket gyűjtött lakásában.

Kihallgatták

A rendőrök végül S. Zsoltot lopás mellett – az állattetemek gyűjtése miatt – rongálás vétség gyanúja miatt is kihallgatták. A férfi elismerte, hogy mindhárom tüzet ő okozta.​

Győrben egy férfi lopott műszaki eszközöket

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy ismeretlen férfi azonosításához, aki egy győri műszaki áruházból négy hangszórót vitt el.

Ő lopta el a hangszórókat

Négy hangszórót lopott el

A nyomozás adatai alapján, a képen látható férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy május 30-án, 19 óra 12 perckor egy győri műszaki áruházból – az áruvédelmi eszközök erőszakos eltávolítása után – négy hangszórót fizetés nélkül vitt el.

Őt keresik a rendőrök

Segítsen, ha látta

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: BudaPestkörnyéke