Schmuck Andorra hagyja teljes vagyonát Fodor Zsóka. A színésznő magányosan él, gyermeke nem született, szinte egész életét édesanyjával töltötte.

Édesanyját kórházban ápolták

„Édesanyám másfél évet feküdt a Szeretetkórházban és gyűlölt ott lenni, mert nem engedték haza. Ő már pelusos volt, fürdetni kellett, forgattam reggeltől-estig. Szegénykém azt mondta nekem, hogy: “Erzsikém, te olyan jóban vagy a Jóistennel. Kérd meg, hogy vigyen el, mert én nem érdemlem ezt a börtönt.” Az utolsó fél évben már ki sem ment a szobájából, számára az pokol volt. Úgy gondolom, akkor érdemes megélni száz évet, ha valaki olyan jó állapotban van, mint Békés Itala. Nekem nincs senkim, így én nem akarok száz évig élni” – mondta a Borsnak Fodor Zsóka.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Inkább gyűjtögette a pénzt

Az ország Magdi anyusa szerint ha egy embernek nincs férje vagy gyereke, akkor csak arra számíthat, hogy a pénzéért ellátják. Emiatt gyűjtögette ő is a pénzt, ezért nem vett lakást.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Van egy fogadott fia

A színésznő Schmuck Andorra fogadott fiaként tekint, ő az, aki legközelebb áll a szívéhez. Zsóka szerint egy láthatatlan fonal köti össze őket, aminek, ha Andor meghúzza a végét, akkor nagyon örül, de tudja, hogy elfoglalt és nem szeretné zavarni.

Végrendeletet írt

„Amikor jön és úgy érzi, hogy szeretne velem időt tölteni, akkor boldog vagyok, de nem erőltetem rá magamat. Neki köszönhetem életem legszebb pillanatait, mert tőle kaptam önzetlenül a legtöbbet. Én ezt soha, amíg élek el nem felejtem és ami marad utánam, az az övé, ezt írásba is adtuk”.

Magdi anyusként a Barátok köztben

Forrás: RTL klub

Andor ötlete volt

A színésznő elmondta, hogy Andor vetette fel az ötletet, a közjegyző által hitelesített írásos megállapodásuk pedig kölcsönös. „Ő ajánlotta fel nagyon korrektül, hogy amelyikünk leesik a lábáról, az a haláláig gondoskodik a másikról. Nem valószínű, hogy ő lesz az…” – magyarázta Zsóka.

Bemondóként is dolgozott

 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, második nekifutásra, érettségi nélkül vették fel, amire abban az időben még volt lehetőség. Ezután a Katona József Színházhoz szerződött Kecskemétre. 1966-tól 1970-ig a József Attila Színházban és az Irodalmi Színpadon játszott. 1970-1972 között a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt, majd egy évig a Magyar Televízió bemondója is volt. 1974-ben ismét a Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött, majd 1979-től a Szegedi Nemzeti Színházban játszott 1995-ig.

Szerepei

Az 1960-as években kezdett filmekben szerepelni, 25 filmben és több mint 300 színdarabban játszott, 240 filmhez adta a hangját. Ismertté a Barátok közt című tévésorozat tette, amelyben Kertész Magdit alakította 1998 és 2009 között. Fodor Zsóka ötlete alapján írta Kulcsár Lajos a Zserbótangó című darabot, mely két idősödő, pályájáról már „letért” színésznő történetét állítja középpontba, akik átmenetileg közös albérletbe kényszerülnek. A darab egyik főszerepét, Szentmártoni Kamilla nyugdíjas színésznőt, Fodor Zsóka alakította. A premier 2013. december 3-án volt Békéscsabán.

Magdi anyus

Az országos ismertséget a Barátok közt nevű sorozat hozta, amelyben a mindent tudó Magdi anyust alakította. Fodor Zsókát, saját kérésére 2009-ben írták ki a sorozatból, de karaktere annyira népszerű volt, hogy ugyan a történet szerint meghalt, de szellemként visszajárt a Mátyás király térre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fodor Zsóka – Forrás: MTVA