Közel 19 éve már annak, hogy meghalt Cserháti Zsuzsa, ám a művészete, a dalai és az emlékezete máig él. Az énekesnő ma ünnepelné a 74. születésnapját, halálának körülményeiről pedig most a fia vallott.

Fia beszélt a haláláról

„Soha nem felejtem el azt a forró júliusi napot. Délelőtt még nyugodtan, jóked­vűen beszélgettem anyuval. Kiegyensúlyozottnak tűnt, és csupa hétköznapi dologról beszéltünk. Akkor már külön éltünk, de rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, odafigyeltünk egymásra. Rengeteget beszélgettünk.” – kezdte a Blikknek Szirtes Krisztián, Cserházi Zsuzsa fia. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Holtan találta

„Aztán azon a délutánon elmentem hozzá, talán csak látni akartam, megsimogatni, magamhoz ölelni. De már elkéstem ezzel. Amikor beléptem a lakásba, ott feküdt holtan. Megszólalni sem tudtam, pedig üvölteni szerettem volna. Üvölteni, hogy jöjjön valaki, segítsen, könyörgöm, mentsék meg az anyámat” – mesélte a portálnak a férfi, aki arról is beszélt, hogy az édessapját 15 éves korában vesztette el, édesanyjával pedig ezt követően lett nagyon mély a kapcsolata.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rengeteg fájdalom

Elmondta, 28 éves volt, amikor az édesanyja meghalt, a lelkében pedig máig rengeteg kétely és fájdalom van vele kapcsolatban. Arról is beszélt, mindig mondogatta az édesanyjának, próbálta bátorítani és tudatni vele, hogy mennyien szeretik és mennyire fontos a közönség számára a művészete. Ám ő nem hitte el, nem akarta elhinni.

Meg kellett halnia, hogy sztárként kezeljék

„Különös az élet, mert anyunak meg kellett halnia ahhoz, hogy valóban afféle sztárként kezeljék. A sírja – túlzás nélkül állíthatom – igazi zarándokhely lett. Rengetegen mennek ki hozzá, ismerősök és ismeretlenek, csak egy főhajtás erejéig, mintegy jelezve: valóban különleges művész előtt állunk…” – mondta a portálnak Szirtes Krisztián.

Gyerekeinek is beszél róla

A férfi azt is elmondta, hogy a 14 és 12 éves gyermekeinek is sokat beszél az nagymamájukról, ha pedig feltesz egy Cserháti-lemezt, akkor nehezen bírja ki sírás nélkül.

Gálvölgyi János jó barátságban volt vele

A portálnak Cserháti Zsuzsával való barátságáról megszólalt Gálvölgyi János, aki azt mondta: ha létezik mély barátság férf sé nő között, akkor az az övék volt. „Tizenhat éves korunk óta ismertük egymást, és szinte végig követtem a fejlődését, a karrierjét. Már persze ha azt karriernek lehet nevezni, ahogy elfelejtenek, vagy a háttérbe szorítanak egy csodálatos művészt. A maga útját járta, és ennyi év távlatából is azt mondom, senki nem tudott segíteni rajta. Tele volt kétségekkel, félelmekkel és a leghangosabb sikerek idején is vívódott. Soha nem felejtem el azt az estét, amikor énekelt az egyik lemezemen, és hajnal egykor, a munka közben, kínai kaját főzött nekünk, jókedvűen, nevetve”

Charliet felzaklatja

Cserháti Zsuzsáról beszélt Horváth Charlie is, akiben a mai napig indulatokat szül, ha az énekesnő szóba kerül. Mint mondja külföldön dolgozott akkoriban, amikor hazajött, találkozott az énekesnővel, de telejsen ledöbbent, hogy milyen állaptoban van. Mind testileg, mind pedig lelkileg megrogyott. „Ahogy tudtam, segítettem neki, jött velünk a turnéra, fellépett előttünk, velünk, együtt dolgoztunk a Hamu és gyémánt című lemezen, de megmenteni még sem tudtuk. Megmenteni őt az utókornak. Azokra haragszom leginkább, akik csak a halála után kezdték el igazán szeretni, miközben soha nem álltak mellé, soha nem álltak ki mellette. Mindenki bűnös, aki hagyta őt elkallódni, és magába fordulni” – meséte Charlie. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Legendás slágerei:

Kiemelt kép: Cserháti Zsuzsa – Forrás: YouTube