Rejtélyes annak a lajosmizsei 31 éves fiatalembernek az eltűnése, aki úgy került elő, hogy Szerbia fővárosánál, Belgrádnál halálos autóbalesetet szenvedett. László két hónapja egyszerűen felszívódott. Édesanyja azóta sem érti mi történt, keresi a válaszokat, próbálja megtudni mi történt a fiával.

Halálos baleset Belgrádnál

A Lajosmizséről eltűnt László Belgrád közelében sodródott le az útról, majd felborult az Opeljével. Súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, az orvosok életmentő műtétet hajtottak végre rajta, ám a beavatkozás során elhunyt – írja a Blikk alapján a Kékvillogó.hu hírportál.

Két hónapja tűnt el

A fiatalember még április 7-én távozott el lajosmizsei otthonából, és még a legközelebbi hozzátartozói sem tudják, mi történhetett vele az elmúlt bő két hónapban. A magyar rendőrök körözést is adtak ki az eltűnése miatt, de még a hatóságok sem tudtak időben a nyomára bukkanni.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Semmi szokatlant nem láttak rajta

László albérletben élt és egy vállalkozásban dolgozott a Bács-Kiskun megyei településen. Ugyan zárkózott természete volt, de a szüleivel rendszeresen tartotta a kapcsolatot. „Az eltűnése előtt öt nappal találkoztunk vele utoljára, amikor egy vendégség után beugrottunk hozzá, de ekkor semmi szokatlant nem láttunk rajta.” – mesélte a lapnak a férfi édesanyja, Judit asszony.

A mobilját sem vitte magával

„Április elején Angliába utaztunk a másik gyermekünkhöz, őt pedig már április hetedike után nem lehetett elérni sehogy. Akkor derült ki, hogy a mobilját otthon hagyta, amikor a lakás tulajdonosának be kellett mennie valamiért” – mondta a szomorú anya.

DNS-mintát vettek

Miután hazatértek Angliából, bejelentést tettek a rendőrségen és kezdetét vette a nyomozás. Kiderült, László a bankkártyáját nem használta, és az is, hogy Szerbia felé vehette az irányt kocsijával. A nyomozók még a lakóhelyére is kimentek, hogy DNS-mintát vegyenek a holmijairól, de hiába.

Szörnyűségre gondoltak

Az édesanya szerint ekkor már minden szörnyűség az eszükbe jutott. „Talán megölték, vagy fogva tartják? Ilyen korábban még sosem fordult elő, hogy a telefonja nélkül hosszabb időre eltűnt volna.”- mondta az asszony.

Tudta, hogy nagy a baj

Az édesanyja azt is elmesélte, hogy amikor csütörtökön csöngettek hozzájuk a rendőrök, már tudta, hogy nagy a baj. „Ekkor mondták, hogy autóbalesetet szenvedett Szerbiában, és már nem tudták megmenteni az életét.” – mondta az édesanya.

Felfoghatatlan

A szomorú asszony hozzátette: „Hihetetlen, borzalmas, felfoghatatlan az egész! Egy éve még ő vitt el minket Horvátországba nyaralni”. Most viszont a 31 éves fia halott, és semmit nem tudnak az életének az utolsó két hónapjáról. Miért ment el, hova ment, kikkel volt kapcsolatba, miért volt Belgrádnál? Egyre csak sokasodnak a kérdések.

Segítséget kér az édesanya

A gyászoló család szeretné tudni a kérdésekre a választ, az is nagyon foglalkoztatja őket, hogy László vajon miért nem szólt nekik semmiről, miért lépett ki az életükből. Judit asszony azt kéri, aki tud valamit fia utolsó heteiről, jelentkezzen nála, mert szeretne vele beszélni.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt a képet adta ki Lászlóról eltűnésekor a rendőrség

Forrás: Rendőrség

Kiemelt kép: illusztráció