Robbantással fenyegetőzött egy nő Budapest 19. kerületében, a helyszínre a rendőrség mellett a TEK-esek is megérkeztek.

A Blikk úgy tudja, hogy az eset a 19. kerületben, a Batthányi utcában történt, ahol egy skizofrén nő megverte az édesanyját, majd pedig robbantással fenyegetőzött.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotó a helyszínről:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Többen is látták a történteket

A Kispest Facebook csoportban többen is írtak az eset kapcsán, az egyik szemtanú így fogalmaz:

Fotó a helyszínről:

Ezt mondja az egyik szemtanú

„Éppen akkor értem haza a lányommal, amikor a tekesek megjöttek kutyákkal, és elég nagy fegyvernek kinéző cuccokkal. Az egyik a mi lépcsőházunk felé szaladt, azt hittem menekülni kell, ezért én is rohantam a gyerekkel, hogy összeszedjem a macskát, én engedtem be a lépcsőházba”

TEK-esek is érkeztek:

Megverte az édesanyját

A Kispest Facebook csoportban az eset kapcsán egy másik hölgy azt írja: „Egy kedves idős hölgy nekem azt mondta hogy egy skizofrén lány meg verte az édesanyját, majd be zárkózott a lakásba és nem nyit ajtót.”

Halottas kocsi is érkezett?

Egy másik hozzászóló pedig azt írja halottas kocsi is érkezett a helyszínre. Egy további hozzászóló pedig így nyilatkozik a csoportban a történtekről: „Drogos lány megverte az anyukáját, majd bezárkozott. Ajtót nem tudják betörni mert rács van. Remélem az idős nénit nem verte agyon. Ezt meg én hallottam, hogy ez történt.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotó a helyszínről:

Kiemelt kép és belső képek: Helyszíni fotók – Forrás: Facebook/Kispest