“Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre. Március közepétől a harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot. Az elmúlt időszakban a tojás esetén ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt, lássuk be, ez elfogadhatatlan” – jelentette be kedden Orbán Viktor.
Csökkenteni kell az árakat
A miniszterelnök azt mondta, hogy minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat, és ezt ellenőrzik is. Ezeket az intézkedéseket március közepén vezetik be és május végéig tartják hatályban. „Akkor felülvizsgáljuk, és ha szükséges, folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni”
Húsfélék
Ezek a húsfélék lesznek olcsóbbak: csirkemellfilé, csirkecomb, csirke far-hát, csirkeszárny, egész csirke, pulykamellfilé, sertéscomb, sertéskaraj, sertésoldalas, sertéstarja, párizsi, sertészsír. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Hirdetés
Tejtermékek
UHT-tej, 1,5% zsírt, UHT-tej, 2,8% zsírt., ESL-tej, 1,5% zsírt., ESL-tej, 2,8% zsírt., margarin, vaj, tejföl, trappista, tehertúró, natúr joghurt, gyümölcsjoghurt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Egyéb élelmiszerek
Étolaj, finomliszt, rétesliszt, késői burgonya, kristálycukor, tojás, fokhagyma.
5,6 százalékos infláció
Kedd reggel derült ki, hogy 5,6 százalékos volt az infláció februárban, azaz ennyivel nőttek az árak tavaly februárhoz képest. Egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszerek 1,2 százalékkal drágultak havi összevetésben. Az élelmiszer-infláció éves összevetésben 7,1 százalék volt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció