A döbbenetes felvételen az látszik, ahogy a Tolna megyei Simontornyán a Pécsről Budapestre tartó vonat elé hajt egy teherautó. A sofőr súlyos sérülésekkel megúszta a balesetet, a rendőrség azonban több dologra is felhívja az autósok figyelmét. A felvétel a cikkünk alján nézhető meg.

Egy kisteherautó vezetője közlekedett július 28-án nem sokkal délután egy óra előtt Simontornyán, amikor a Pósapart utcán levő vasúti átjáróban a fénysorompó tilos jelzése ellenére az átjáróba hajtott.

A teherautó szerencsére lassan ment, de a járműve elejét még így is elkapta a Pécsről Budapest irányába tartó vonat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A balesetben a tehergépkocsi sofőrje, egy 46 éves dombóvári férfi az elsődleges adatok szerint súlyosan megsérült. A baleset körülményeit a Tamási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán vizsgálták.

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyakori oka a vasúti szerencsétlenségeknek, hogy a járművezetők körültekintés nélkül hajtanak be az átjárókba.

A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel. A vonatok féktávolsága száz méterekben mérhető, a szerelvények vezetőjének lehetősége sincs a baleset elkerülésére. 

A rendőrség újra felhívja a figyelmet a KRESZ-szabályokra: A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni, a vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni. 

A vasúti átjárón csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer/óra átlagsebességgel szabad áthaladni. Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad. 

Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat. Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.

A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is.

A telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

Az esetlegesen szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre rásütő nap is okozhat észlelési problémát.

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából