Mindhárom gyermek otthon volt, amikor a 23 éves nő egyetlen szúrással végzett 30 éves párjával Nagydoboson. A család ismerősei szerint a pár nagy szerelemben élt, a nő anyja viszont azt állítja, a férfi drogozott, amiből a lányának már elege volt. Ezért is ölhette meg.

Gyilkosság Nagydoboson

Amint arról korábban beszámoltunk, borzalmas gyilkosság miatt riasztották a rendőröket a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagydoboson: egy 23 éves asszony, halálra szúrta a 30 éves B. Miklóst. A pár veszekedett, a nő pedig közben kést rántott és egyetlen szúrással végzett a férfival. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A nő hívta a mentőket

Miután azonban Miklós összecsuklott, az asszony maga hívta a mentőket és a rendőröket, akik bár gyorsan a helyszínre érkeztek, a férfi életét már nem tudták megmenteni. A szúrás a férfi szívét érte.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ledöbbentek a tragédián

A helyiek döbbenten fogadták a tragédia hírét, ugyanis mindenki úgy tudta, hogy Miklós és Adél nagyon szeretik egymást, a férfi még a nő nevét is feltetováltatta az alkarjára, és szeretetben nevelték közös gyermeküket. 

Nem értik a rokonok

„Nem tudjuk, mi történt, én csak annyit tudok, hogy normális családi életet éltek: minden nap dolgozni járt, a gyerekek pedig óvodába. Együtt nőttünk fel, normális gyermekkora volt, felnőttként pedig jó szívű és jó lelkű ember lett, testvérszerető férfi. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Mindenkit megviselt, beleértve engem is, mert nagyon fiatal volt, élhetett volna – mondta a férfi egyik összetört, gyászoló rokona.

Három gyermeke volt

A helyiek is azt mondták, hogy a férfi családszerető ember hírében állt, minden nap keményen dolgozott egy fűrésztelepen, és rajongásig szerette mind a három gyermekét. Ebből két kicsi Adéllal közös gyermekük volt. A nő anyja a TV2-nek viszont azt mondta, lánya párja drogozott és a lányának ebből lett elege.

A gyerekek otthon lehettek  

A 4, 5 és 8 éves gyerekek is a házban lehettek vasárnap este a gyilkosság időpontjában, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy látták-e, ahogy édesanyjuk leszúrja az apjukat. A pár 7 éve élt együtt, de a kapcsolatuk az utóbbi időben nagyon megromlott. Közben B. Adélt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását is. 

Árván maradtak

„Hogy fogják túlélni ezt azok az ártatlan gyerekek, az apjuk halott, az anyjuk meg börtönben! Az a nő a saját gyerekeire sem gondolt. Most azt sem tudni, ki neveli fel őket, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg otthon voltak, amikor ez az egész történt!” – mondta a család egy másik ismerősét.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: ebben a házban élt a család – Forrás: TV2