Nemrég jelentették be, hogy ismét embert küld Magyarország az űrbe. Négy űrhajóst fognak kiképezni, nagyjából 10 milliárd forintért. Az első hivatalos jelentkező egy Dunakeszit jól ismerő nő, Vincze Szilvia. A helyi polgármester szerint olyan gyorsan fejlődik a város, hogy űrhajóst is adhat.

Újra lesz a kozmoszban magyar űrhajós, akinek a kiképzése 2020 és 2024 között, három éven keresztül zajlik majd. Az első jelentkezők egyike a Dunakeszihez kötődő Vincze Szilvia, nyomozó. Ő lehet az egyik szerencsés, aki magyar asztronautaként Farkas Bertalan 1980-as útja után ismét megismerheti a világűrt.

A leg­esélyesebb befutónak a légierő tapasztalt vadászpilótái tűnnek, de Vincze Szilvia úgy érzi, tudja teljesíteni azokat a követelményeket, mint férfi társai, ezért jelentkezett a második magyar asztronautaképzésre.

Vincze Szilvia jelenleg nyomozóként dolgozik az egyik budapesti kerületben. Elhatározását, hogy ő legyen az első magyar nő a világűrben, az is remekül mutatja, hogy magától Farkas Bertalantól kér tanácsokat, akit személyesen is jól ismer. Hamarosan részt vesz orvosi alkalmassági és fizikai teszteken, hogy saját maga is megbizonyosodhasson arról, eleget tud tenni a kemény feltételeknek.

Úton a Szojúz – forrás: Euronews

“Amikor családom lett, Dunakeszire költöztünk. A kertünk végében volt a repülőtér, így adott volt a másik álmom közelsége. A Malév-klubban elkezdtem a vitorlázórepülôs-képzést, és növendékként oktatóval, már repülök. Sokat olvasok, főleg a repüléssel kapcsolatos dolgokat” – mesélte a Borsnak.

„Amikor megtudtam, hogy Farkas Bertalan után esetleg egy újabb magyar űrhajós is tiszteletét teheti a világűrben, tervbe vettem, hogy jelentkezem, amint hivatalosan is kiírják a pályázatot. Miután nem csak katonai pilótákból válogatnak, és a nők sincsenek kizárva a lehetőségből, talán én leszek itthon az első nő, aki jelentkezik”– mondta Szilvia.

“A fizikai állóképességemmel nincs gond, mentálisan rendben vagyok, talán a tökéletes orosz nyelvtudás az, amiben van mit tennem. De oldottam már meg olyan feladatokat, amik első lá-tásra lehetetlennek tűntek. Ha az ember valamit nagyon akar, akkor nincs határ. A családom pedig megértéssel fogadta a tervemet. Persze minden csak akkor fordul élesbe, amikor már lehet jelentkezni.” – tette hozzá a nyomozó.

Űrhajósa lehet Dunakeszinek

Dunakeszi polgármestere, Dióssi Csaba valamit tudhatott, mikor azt mondta, hogy “Dunakeszi olyan gyorsan fejlődik, hogy lehetséges, hogy innen lesz a második magyar űrhajós kiválasztva!” – írja a Keszichannel.hu oldal.

Az eddigi egyetlen magyar űrhajósról Farkas Bertalanról legutóbb akkor írtunk, amikor olvasónk az M2-es metrón ücsörögve kapta lencsevégre. A fotót ide kattintva lehet megnézni.

Kiemelt kép: Vincze Szilvis és Farkas Bertalan – Forrás: Borsonline.hu