A Pest megyei nyomozók felkutatták és elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint egy tanyára csábították, majd megerőszakolták egyikük unokatestvérét.

Munkalehetőséget kínáltak

Munkalehetőséget kínálva vitték egy hévízgyörki tanyára a nőt 2021. május 19-én, ám abból semmi nem lett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az áldozat könyörgött

A házba érve bezárkóztak és az 54 éves K. Tibor az ágyra lökte hiába tiltakozó és síró áldozatát. Az erőszakot J. Mihály nevetve nézte végig, írja a police.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Valószínűleg drogot is adtak neki

Az aktus után megitattak a nővel valamilyen alkoholos italt, amelybe a sértett későbbi vallomása szerint fehér port is szórtak.

A nő rosszul lett

Az italtól a nő rosszul lett, mire J. Mihály beültette autójába és egy erdős, kietlen helyre vitte, majd neki esett.

A másik férfi is megerőszakolta

Letépte alsóneműjét és megerőszakolta kapálózó és ellenállni próbáló áldozatát. Miután végzett, megfenyegette, hogy megöli, ha „kimondja őt”, majd hazavitte.

Felkutatták az elkövetőket a rendőrök

A rendőrök, miután a történtekről tudomást szereztek, minden lehetséges címen kutattak a tettesek után. Településről településre jártak, hogy megtalálják a rejtőzködőket. Végül 2021. május 25-én kattintottak bilincset mindkettejük csuklójára.

Felvétel az elfogásról:

Mindent tagadnak

Kihallgatásukon tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal éltek.

Letartóztatták őket

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta letartóztatott K. Tiborral és J. Mihállyal szemben szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fotó az elfogásról – Forrás: police.hu videórészlet