Óriási mázlija volt annak a kissrácnak, hogy nagyon lassal ment az az autós, amelyik elé gondolkodás nélkül kigurult egy mellékutcából. A baleset elkerülhetetlen volt. A fedélzeti kamerával készült felvételt a cikkünk alján lehet megnézni.

Szerencsére lassan ment, ám mégsem tudta elkerülni a balesetet az az autós, aki elgázolt egy bicikliző gyereket egy szűk utcában.

A Budapesti Autósok Közössége nevű Youtube csatornán közzétett felvételen jól látható, hogy a gyerek váratlanul, így kivédhetetlenül csapódott az autó elé. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A baleset során egyértelműen az autósnak volt elsőbbsége, azonban a gyermeket nem lehet felelősségre vonni, mert kiskorú.

Az ütközést két, az útra belógó fehér furgonban ülő férfi is látta, akik felháborodottan szálltak ki a kocsiból, s akik a felvétel tanúsága szerint igen erélyesen szóltak rá a gyerek szüleire, akik engedték a gyermeket kihajtani az útra.

A kissrácnak tehát nagy mázlija volt, mert ha egy kicsit is gyorsabban megy az autós, például a megengedett 40km/h-ás sebességgel, akkor komoly fejsérülést szenvedhetett volna a fiú.

Kiemelt kép: részlet a videóból