Többen is a felépülésükért küzdenek azok közül, akik súlyosan megsérültek a Keleti Pályaudvarnál történt durva balesetben. Egy figyelmetlen autós áthajtott a piros lámpán és frontálisan ütközött egy motoros futárral. Az éppen arra járó 8E buszjárat vezetője nagyot fékezett, emiatt a buszon is ketten megsérültek. A balesetet okozó autó sofőrjének soha nem volt jogosítványa.

Szélvédőre csapódott a motoros futár

A BudaPestkörnyéke.hu a helyszínről számolt be arról a durva balesetről, ami még április második felében történt Budapesten, a Keleti pályaudvarnál. Egy Chrysler sofőrje áthajtott a piroson, emiatt belészaladt egy motoros futár, aki előbb felcsapódott a szélvédőre, majd az aszfaltra zuhant. Az éppen arra járó 8E buszjárat vezetője nagyot fékezett, emiatt is többen megsérültek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Három fiatal került kórházba

A baleset könnyen tragédiával végződhetett volna, de három fiatal így is kórházba került. A sofőr elmondása szerint egyáltalán nem is látta a futárt, nem tudta, mi ütközött neki. A motor a becsapódás hatására a levegőbe emelkedett és a hátulja betörte a Chrysler bal hátsó ablakát. A 8E járat is kénytelen volt megállni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hatalmas vészfékezés

„Újpalotán szálltam fel a buszra, és a Blaha Lujza térig utaztam volna, amikor a Rottenbiller és a Rákóczi út kereszteződésénél a felüljáró alatt egy hatalmasat vészfékezett a busz. Más lehetősége nem igazán volt a buszsofőrnek, mivel nagy volt a forgalom és nem tudott volna kitérni, így csak így tudta megakadályozni azt, hogy ne hajtson neki a motorosnak” – árulta el az egyik utas a Borsnak.

Mindenki nagyon megijedt

„A buszon mindenki nagyon megijedt és azok az emberek, akik a busz csuklós részében álltak, elestek a fékezés következtében” – tette hozzá.

Megszólalt a busz sofőrje

„Sziasztok, én voltam a buszvezető. Őszintén sajnálom, hogy így alakult, remélem, jobban vagytok azóta. Közben a kamerán kiderült, hogy nekünk folyamatos zöld volt több mint 10 másodperce (majdnem a megállótól, amíg odaértünk), szóval az a sárga, amit mondott a vétkes, jó ideje piros volt” – írta a buszt vezető férfi az egyik Facebook-csoportban.

„Áldom az eget”

„Még mindig elképesztő, hogy a Blahára mentem pont azzal a busszal, de leszalltam a Keletinél, majd picit később gyalog mentem inkább. Akkor láttam a buszt, ami ütközött és amiről leszálltam! Áldom az eget, hogy így döntöttem, a mielőbbi teljes felépülést testileg és lelkileg is!!” – fűzte hozzá egy másik kommentelő ugyanebben a csoportban.

Megrándult a nyaki gerince

Miután megérkezett a mentő, előbb a súlyosan sérült motorost látták el, majd ezek után következett egy fiatal férfi és egy másik hölgy utas. Mindenkit a kórházba szállítottak. Ricsinek a baleset következtében megrándult a nyaki gerince. Bár az orvosok azt mondták pár nap pihentetés után rendbe fog jönni, a fiatalnak azóta is egészségügyi problémái vannak. 

Odalett a munkája és az egészsége

„Sajnos az orvosi vizsgálaton megerősítést nyert, hogy ez nem egy két napos sztori lesz…. Hosszú út áll előttem, ami azt jelenti, hogy rehabilitáción kell részt vennem, ez két hónap biztosan lesz! Igyekszem helyre jönni, ahogy lehet. A felelőtlen autóvezető sikeres akciója miatt a munkám, megélhetésem és az egészségem is odalett!” – mondta a fiatalember.

Nem segített senkinek

„A legfelháborítóbb az egészben szerintem az, hogy a balesetet okozó személy még csak meg se kérdezett senkit, hogy jól vannak-e. A motoroshoz sem szólt egy szót sem, nem segített. Végig felháborodva ordítozott valami haverjával a telefonján” – fogalmazott. Az ügy jelenleg ügyészségi szakaszban van. Kártérítési igényt a bírósági határozat után nyújthatnak be a károsultak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK