Vác polgármestere, Matkovich Ilona arról panaszkodott a közösségi oldalán, hogy az emberek egy része az előírások ellenére sem veszi fel a szájmaszkot még ott sem, ahol kellene. „Leírhatatlanul fontos lenne még egy kicsit tovább kibírni” – mondta. Szlávik János infektológus szerint is szigorítani kellene a maszkhasználatot.

A maszkhasználat további szigorítása helyénvaló – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa az ATV-ben. Az aktív esetek növekedésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy vannak olyanok, akik külföldről hozták be a vírust. A karanténintézkedésekkel viszont meg lehet akadályozni ezt. Szerinte a szennyvíz-előrejelzések szerint a következő két hétben még nem várható nagy hullám.

Szlávik doktor úgy gondolja, hogy megelőzhető a második hullám Magyarországon, hiszen a magyar szabályok sokkal szigorúbbak, mint más országokban érvényben lévő intézkedések. A főorvos úgy véli, hogy a maszkhasználat további szigorítása helyénvaló.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vác polgármestere, Matkovich Ilona a minap arról panaszkodott a közösségi oldalán, hogy sokan nem tartják be a szabályokat és ott sem hordanak maszkot, ahol az kötelező lenne.

„Egyre több helyen látom, hogy az emberek egy része az előírások ellenére sem veszi fel a szájmaszkot ott, ahol kellene. Leírhatatlanul fontos lenne még egy kicsit tovább kibírni.

Láthatjuk, hogy a környező országokban milyen pusztítást végez a koronavírus második hulláma. Az is nyilvánvaló, hogy a fegyelmezettség nemcsak életeket, de rengeteg munkahelyet is megmenthet.

Számos olyan helyi vállalkozás lehet, ami az első hullámot és az azzal járó korlátozásokat épphogy kibírta, egy újabb hullám azonban már bezárásra kényszeríthetné” – írta Vác polgármestere.

Közösségi érdek

Prof. dr. Jakab Ferenc a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont virológiai kutatócsoportjának vezetője így nyilatkozott a maszkról: „A maszk használata közösségi érdek. Jelen helyzetben a maszkkal nem magunkat, hanem a környezetünket védjük. Ez egyfajta gesztusérték. Fontos tudni, hogy az a tünetmentes fertőzött, aki nem visel maszkot 70% eséllyel fertőzi meg azt, akin van maszk. Ez a szám fordított esetben 5%. A fertőzésveszély 1.5%, ha fertőző és nem fertőző is helyesen viseli a maszkot” – fejtegette válaszában a professzor.

Ha mindenki maszkot hordana, gyakorlatilag nem is lenne koronavírus-járvány, hiszen olyan kicsi lenne a fertőzésveszély, hogy nem is lehetne járványról beszélni.

Járványszkeptikusok

Azokról, akik nem hisznek a járványban, Szlávik doktor azt mondta: azért, mert Magyarország jó helyzetben van, még nem szabad szkeptikusnak lenni. Megjegyezte, hogy komolyan oda kell figyelni az intézkedésekre, amiket javasolnak nekünk.

Gyerekeknek is ajánlott

A 12 évnél idősebb gyerekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) új ajánlása szerint.

A 12 év felettieknek különösen abban az esetben kellene maszkot viselniük, ha környezetükben nem biztosítható az egyméteres távolság az emberek között, és nagy a fertőzésveszély.

Kiemelt kép: illusztráció – MTI/Soóki Tamás