A füléből lopták ki a 81 éves nő fülbevalóját Budapesten. A rendőrség őrizetbe vette a tettest.
A 81 éves nő 2020. június 3-án délután, Budapest I. kerületében egy padon ült, amikor odament hozzá két férfi, akiket látásból ismert és beszélgetett már velük.
Az egyik férfi elterelte az asszony figyelmét és ellopta a fülében lévő fülbevalót, majd a baráti viszonyban lévő két férfi távozott. A nő rövid időn belül észrevette, hogy hiányzik a fülbevalója, ismerősei után ment és kérte, hogy adják vissza az ékszert, de a két férfi tagadta, hogy náluk lenne a fülbevaló.
A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították mind a két férfit, majd elfogták a feltételezett elkövetőt, az 53 éves budapesti K. Imrét, aki ellen lopás bűntett elkövetése miatt rendőrségi elfogatóparancs is volt érvényben.
Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a másik férfi nem vett részt a bűncselekmény elkövetésében.
K. Imrét a BRFK 1. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói kifosztás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették.
Kiemelt kép: illusztráció

