Berki Krisztián médiaceleb eddig különösebb szankciók nélkül megúszta a kihágásait, azonban az utóbbi időben több olyan közlekedési szabálytalansága is nap világot látott, amelyek közfelháborodást keltettek. Az ügyészség vádat is emelt közúti veszélyeztetés miatt Berki ellen, aki 2018-ban büntetőfékezett egy busz előtt, és így balesetet okozott. A közelekedéspszichológus szerint a híresség személyisége áll a sorozatos szabálytalanságai hátterében.

Magyarázkodott

Amint arról a Kékvillogó.hu híroldal is beszámolt, Berki Krisztián a napokban a TV2 Mokkában magyarázkodott a büntetőfékezéseivel kapcsolatban. A herevasalásról is ismert celeb azt mondta, hogy szó sem volt szándékos büntetőfékezésről, ő csak pont arra járt a párjával, mivel lakást akartak megnézni, és amikor odaértek, hirtelen fékezett, és ez tűnhetett a felvételeken büntetőfékezésnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vádat emeltek

A vádhatóság viszont Berkivel szemben nagyon is határozottan állítja, hogy a 2018-ban készült videófelvételeken is látható jelenet egyértelmű büntetőfékezés volt, ami ráadásul balesetet is okozott. Ezután egy olyan videó is futótűzként kezdett terjedni, amelyen a Blikk szerint csakugyan Berki Krisztián látható, aki a robogójával büntetőfékez.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Korábban is szabálytalankodott

A lap szerint nem egyedül ez a két esete volt Berkinek, ugyanis 2012 februárjában sávváltás közben meglökött egy motorost, aki emiatt belecsapódott egy parkoló autóba. Berki ezután elhajtott a helyszínről, a motoros pedig feljelentést tett. A kétes hírű celeb beismerte, hogy hibázott, de kapott egy 470 ezer forint büntetést is, és két hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől. Korábbi cikkeink Berki Krisztiánról ide kattintva érhetők el!

Megyeri úton balesetezett

Szintén 2012-ben a volt focikapus a Megyeri úton szenvedett balesetet, de ezt az ügyet később megszüntette a rendőrség, mivel nem derült ki pontosan, hogy ki hibázott. Az év végén tilosban parkolt Berki, de arról is büszkén posztolt, hogy az M7-esen 253 km/órás sebességgel száguldozott.

Feljelentették a gyorshajtás miatt

A 2016-os gyorshajtásáról saját maga tett közzé videót az Instagram-oldalán azzal, hogy az M7-esen autópályán 253 km/órás sebességgel száguldozik „valaki”. A felvétel a mai napig elérhető az oldalán, viszont nehezen lehet bizonyítani, hogy valóban ő vezetett-e, mindenesetre emiatt is feljelentették Berki Krisztiánt.

Porschéval indult bulizni

„Egy ismerősömre vártam az Eiffel tér előtt, amikor megállt a német rendszámú Porsche a díszburkolaton. Berki Krisztián és barátnője szálltak ki belőle, majd lementek a téren található szórakozóhelyre” – mondta a lap olvasó-riportere.

Morgáskorlátozott helyen parkolt

2015-ben azzal hibázott az influenszer, hogy egy szálloda előtt a rokkantaknak fenntartott helyre parkolt autójával. Akkor a lap érdeklődésére azt felelte, hogy londiner javaslatára állt meg azon a helyen, és ha útban lett volna, akkor bármikor odébb áll a kocsival.

Bevonták a jogsiját, mégis vezetett

A 2018-as, buszos büntetőfékezése után a lap információja szerint bevonták Berki jogsiját, azonban az egykori Fradi-vezér ennek ellenére is a volán mögé ült. Amikor rajtakapták, hogy vezet, szabálysértési eljárás indult ellene, majd közel 100 ezer forintos bírságot is kiszabtak ellene.

Hét és fél év börtönnel büntetnék

A számos közlekedési szabálytalanságai miatt az ügyészség hét és fél év letöltendő börtönbüntetést kért a férfira, azonban ha Berki beismeri a bűnösségét, akkor megúszhatja csak két és fél évvel. Ezenfelül az is tetőzi a bajt, hogy Krisztián a botrány kitörése óta még az állását is elveszítette, a Life TV nem volt hajlandó meghosszabbítani a szerződését.

Nem ismer korlátokat

Dr. Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus a lap megkeresésére azt válaszolta, hogy Berki Krisztián egy olyan személyiségtípus, aki nem ismer határokat. Addig, amíg azt hiszi, hogy elkövetheti ezeket a szabálytalanságokat, meg is teszi azokat, miközben azzal a hamis illúzióval csapja be magát, hogy megúszhat bármit, ha a büntetést befizeti.

Őt csak akadályozzák

A szakpszichológus szerint az ilyen típus gyakran gondol úgy a közlekedésre, hogy ő benne az egyedüli szereplő, akit a többiek csak akadályoznak. „Ez főleg a nem kiegyensúlyozott személyiségekre jellemző. Ilyenkor az alany a tényállásokat sem fogadja el, nem kompatibilis a gondolkodása a valósággal, ez pedig akár át is csúszhat mentális betegségbe” – mondta a szakember, aki szerint a börtönben ráeszmélhet, hogy ez így nem mehet tovább, de arra is van esély, hogy a visszatérése után még agresszívabb lesz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Berki Krisztián – Forrás: Youtube