Vádat emelt az ügyészség a Debreceni Járásbíróságon a Hajdúdorogi Főegyházmegye egyik áldozópapja ellen. Az ügyet 2023 áprilisában a 444  tárta fel.  A görögkatolikus papot, Sz. atyát három gyerek is molesztálással vádolta. A pap főnöke, Kocsis Fülöp metropolita, hajdúdorogi érsek viszont még egy évvel ezelőtt is meg volt róla győződve, hogy minden vád koholt.

Bosszú állhatott a háttérben?

Kocsis érsek tavaly a 444.hu-nak azt mondta, hogy szerinte bosszú állhat a háttérben a kislány családja részéről, mert az atya korábban segítette őket, de ez egy ponton abba maradt. „Nagyon rossz, ha nekem a papjaimat arra kell intenem, hogy ne simogasd meg a kisgyereket. Ez borzasztó! Pedig már lassan itt tartunk” – tette még hozzá Kocsis.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A TEGYESZ tett feljelentést

Az első esetről csak nagyon keveset lehet tudni. Ami biztos, hogy 2022 elején egy hajdúsági városban a megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat feljelentést tett Sz. atya ellen fiatalkorú sérelmére „egyéb hatalmi befolyásolási viszonyával visszaélve elkövetett nemi visszaélés büntettének” gyanúja miatt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Két vizsgálat is indult

Ezt követően rendőrségi és egyházi vizsgálat is indult, utóbbi esetben a vizsgáló bizottság úgy döntött, hogy addig nem cselekszenek, amíg nincs meg a rendőrségi vizsgálat eredménye. Kocsis érsek szerint a rendőrségi vizsgálatot bűncselekmény hiányában lezárták, így az egyház sem tett semmilyen lépést.

Áthelyezték egy másik településre

Sz. atyát ugyanakkor áthelyezték egy, a román határ közelében fekvő kistelepülésre – bár az érsek szerint nem azért, mert féltették tőle a gyerekeket, hanem mert beindult a „susmus”. Itt történt a második eset, aminek részleteire betekintést nyert a közvélemény, köszönhetően az áldozat jogi képviselőjének.

A 9 éves kislány esete

 A feljelentést a kilencéves kislány édesanyja tette, aki a rendőrségen azt mondta, hogy tavaly októberben a lánya egyszer csak közölte, hogy nem akar iskolába menni. Ő ennek ellenére bevitte, de amikor később érte ment, látta rajta, hogy nagyon zaklatott. Ekkor mondta el neki a lánya, hogy az iskolában fogdosta a pap bácsi.

Nem függesztették fel a papot

A rendőrségi eljárás során másodfokon bűnügyi felügyelet alá helyezték Sz. atyát egy lakhelyétől távoli zarándokhelyen. Egyházi körökből viszont nem intézkedett senki, és ahogy az első feljelentés után, úgy ezúttal sem függesztette fel a papot a görögkatolikus egyház feje.

Nem megalapozott a vád?

Ő a 444-nek azt mondta, hogy arra jutottak „nem csak az atyának a beszámolójából, hanem más atyáknak a beszámolójából is, hogy nem megalapozott vádról van szó”. Arra a kérdésre, hogy meghallgatták-e az áldozat családját, azt mondta: „Nem. Nem tart ott a vizsgálat. Az egyik atya beszélt az áldozat családtagjaival – vagyis bocsánat, nem mondom, hogy áldozat, mert nem tartom annak, szóval az illető család tagjaival.

A 3. kislány esete

Egy harmadik kislány is jelentkezett a rendőrségen, a nyomozás pedig nemi erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyt tovább.

Eltiltották a papi tevékenységtől

A hétfői közlemény szerint a vizsgálat ideje alatt, illetőleg annak eredményeként Kocsis Fülöp metropolita Sz. atyát 2023. június 21-i hatállyal eltiltotta a nyilvános szertartások végzésétől, 2023. július 1-jei hatállyal felmentette az Álmosd, Kokad és Bagaméri Görögkatolikus Parókia parókusi, valamint a Szent Damján Házi Segítségnyújtó Szolgálat lelki vezetői beosztásából, ugyanezen intézkedés keretében, ugyanezzel a hatállyal szolgálaton kívül helyezte, majd október 26-i hatállyal minden papi tevékenységtől eltiltotta.

Elköltözött Máriapócsról

A pap az eltiltás után már nem maradt a nemzeti kegyhelyen, mert „a metropolita kezdeményezte Sz. atya távozását Máriapócsról, ami végül 2023 decemberben meg is történt, miután a Debreceni Járásbíróság a bűnügyi felügyeletet egy másik településen jelölte meg.”

Együtt éreznek az áldozatokkal

A Hajdúdorogi Metropolitai Egyház együtt érez az áldozatokkal és érintett családtagjaikkal. Azt írták, hogy megrendülten állnak az eset előtt, és várják az ügyet lezáró végső bírósági eredményt, hiszen ez határozza majd meg Sz. atya további sorsát. „Teljesen elfogadhatatlan számunkra bármilyen, gyermekekkel kapcsolatos visszaélés. Egyházunkban, ahogy eddig sem, úgy ezután sincs helye a gyermekek bántalmazásának”.   A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Máriapócsi Görög Katolikus Templom