A Wizz Air felfüggesztette járatait Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között a szombati izraeli légitámadások miatt. Erről egyeztettek a helyi és nemzetközi hatóságokkal.
Behatoltak Izraelbe
Legkevesebb hetven izraelit gyilkoltak meg az iszlamista Hamász Izraelbe behatoló egységei az izraeli mentőszolgálat közlése szerint. A Kan izraeli közszolgálati tévécsatorna már száz halálos áldozatról tud, és arról számolt még be szombat délután, hogy a fegyveresek több tucat izraelit túszul ejtettek, egy részüket a Gázai övezetbe vitték, köztük nőket is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Vérengzések
Mintegy kilencszáz sebesült van kórházakban, közülük mintegy hatvanan súlyos vagy életveszélyes állapotban az egészségügyi intézmények beszámolói szerint. Az övezet menti izraeli településekre behatoló fegyveres iszlamisták vérengzést hajtottak végre a civil lakosság körében, és a helyi média szavaival „mészárlást” a sivatagi techno zenei esten részt vevő fiatalok körében.
Túszokat is ejtettek
A Hamász fegyveresei az övezettel szomszédos Beeri kibuc ebédlőjében ötven túszt tartottak fogva még a késő délutáni órákban is, Ofakimban pedig két terrorista egy családot annak lakásában. Az izraeli hadsereg egységei jelen vannak az övezettel szomszédos huszonkét településen, fokozatosan átfésülik őket, és állításuk szerint felül tudnak kerekedni a Hamász fegyveresein.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Civilek és katonák a fogjok között
A Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet bejelentette, hogy ötvenkét izraelit ejtett foglyul, közöttük katonák és civilek – nők is – vannak. Az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet arról számolt be, hogy izraeli katonákat tart fogva.
Vadászgépek válasza
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a támadásra válaszul harci repülőgépek tucatjai támadják a Hamász hadállásait a Gázai övezetben, és lezárták az övezet melletti utakat a forgalom elől. A haditengerészet pedig videófelvételeket tett közzé arról, hogy megsemmisítette a hamászos fegyveresek több olyan motorcsónakját, amelyen be akartak hatolni Izrael vizeire. Becslésük szerint így többtucatnyi fegyverest öltek meg.
Nem lesz oktatás
A harci cselekmények miatt – az izraeli oktatási minisztérium közlése szerint – vasárnap – amely Izraelben a hét első munkanapja – nem lesz tanítás az ország oktatási intézményeiben.
Felfüggesztett járatok
Az eseményekre reagálva a Wizz Air szombaton közölte: felfüggesztették járataikat Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között a szombati izraeli légitámadások miatt. Hozzátették: állandó kapcsolatban vannak az izraeli, a magyar és a nemzetközi hatóságokkal, nyomon követik az eseményeket, és folyamatosan tájékoztatják utasaikat a legfrissebb járatinformációkról a foglaláskor megadott e-mailben és sms-ben.
A biztonság a legfontosabb
Tájékoztatásuk szerint azok, akik nem közvetlenül a Wizz Air oldalán vásárolták a repülőjegyet, a harmadik félnél tájékozódhatnak az esetleges további menetrendváltozásokról. „A légitársaság számára továbbra is utasai, személyzete és repülőgépeinek biztonsága a legfontosabb” – áll a közleményben.
Utasok nélkül tért haza
Az MTI kérdésére tudatták: a szombat hajnalban Budapestről indult járat biztonságban leszállt az izraeli repülőtéren, ám onnan utasok nélkül tért haza. A Debrecenből Tel-Avivba tartó járat biztonsági okokból már a ciprusi Lárnaka Repülőtéren szállt le. Az utasokat onnan a Wizz Air visszaszállítja Debrecenbe. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció