Az orosz vakcina megbízhatóságáról és hatékonyságáról beszélt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója. Szentiványi Mátyás elmondta, szerinte Magyarország már akár a jövő héten meg tudja kezdeni az orosz vakcinákkal az oltást.

Vizsgálják a szer hatékonyságát

Az OGYÉI főigazgatója, Szentiványi Mátyás elmondta, a brit orvosi szaklap, a Lancet által is biztonságosnak és mintegy 92 százalékos hatékonyságúnak tartott oltóanyaggal kapcsolatban a magyar hatóságok a szer biztonságosságát, hatékonyságát és minőségét vizsgálják. Hozzátette: a mellékhatásai kezelhetők, nem okoznak nagyobb problémát – mondta az M1 aktuális csatornán szombat reggel. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rangos, szakmai lapról van szó

A főigazgató ismertette, hogy minden kutató, fejlesztő igyekszik rangos lapban publikálni az eredményeit, a Lancet is ennek számít. A brit orvosi szaklapban publikált eredmények pedig arról tanúskodnak, hogy az orosz vakcinában meg lehet bízni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ugyanolyan hatékony, mint a többi

Szentiványi kiemelte, hogy a Szputnyik V vakcina ugyanolyan hatékony, mint a többi nyugati vakcina, úgymint például a Pfizer vagy a Moderna oltóanyaga. Hozzátette: a vakcina 60 év felett is biztonságos, ebben a korosztályban is 92 százalékos hatékonyságot mutatott és 85 éves volt a legidősebb, akit oltottak vele.

Kialakítja az immunitást

A főigazgató arról is beszélt, tény, hogy rövidtávú ismeretekkel rendelkeznek minden vakcináról, de az is bizonyos, hogy ezek a vakcinák kialakítanak a szervezetben egy immunitást. Szentiványi Mátyás hozzátette, hogy jó okunk van bízni abban is, hogy a vírus továbbadását is megakadályozzák a különféle oltóanyagok.

Magyarországon már megvan az engedély

Az oltóanyag európai engedélyezésével kapcsolatban azt hangsúlyozta: az Európai Uniós is két-három hónapot ad magának egy oltóanyag engedélyezésére, ez nyár elejére történhet meg. Hozzátette: ez nem befolyásolja a magyar oltásokat, mert Magyarországon már megvan az engedély és megkezdődhetnek az oltások akár már a jövő héten is.

Szerbiában már oltanak az orosz vakcinával

A főigazgató arról is beszélt, hogy Szerbiában már használják az oltóanyagot, és jó tapasztalatokról számoltak be. A szomszédaink kevés mellékhatását tapasztalták a szernek.

Biztonságot jelenthet a vakcina

Szentiványi szerint fokozott biztonságot jelenthet az a magyar emberek számára, hogy Magyarország le tudott kötni egy nagyobb mennyiséget a Szputnyik V-ből.

Angela Merkel is sürgette az engedélyeztetést

Arra reagálva, hogy Angela Merkel német kancellár is sürgette a Szputnyik V európai engedélyezését, a főigazgató azt mondta: minden felelős politikus úgy gondolkodik ma, hogy minél többféle vakcina áll a rendelkezésére, annál nagyobb biztonságban érezheti országát.

Biztonságosabb a vakcina, mint a fertőzés

Szentiványi Mátyás szerint fontos lenne, hogy ne terjedjen tovább a betegség, ehhez pedig szükség van a vakcinákra és azok engedélyeztetésére. Mint mondja, szerinte nagyobb biztonságot nyújt a vakcina, mint az, ha valaki átesik a koronavírus-fertőzésen. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Oltás – Forrás: MTI/Mészáros János