Az elmúlt hetekben nem mindig működtek a liftek 225 milliárd forintból felújított M3-as metró vonalán. A BKV meglepő választ adott.

Kicsi zavarok

A cég azt írta, az újonnan átadott liftek üzemelésekor a leggondosabb tesztelési, ellenőrzési, átvételi munkákat követően is felléphetnek még kisebb zavarok, utánállítási feladatok. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Utasok a hibások

„A BKV Zrt. karbantartó személyzete ilyenkor azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket az esetleges hibák mielőbbi elhárítására, amelyek az esetek döntő többségében az utazóközönség nem megfelelő utazási kultúrájából adódnak.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

De legalább nem kell fizetni

Mivel a liftek még a garanciális időszakban vannak, a garanciális jellegű hibák kijavítása a felújítást végző vállalkozó érdekkörébe tartozik – írja a világgazdaság.

Nem derült ki

RÁkérdeztek arra is, hogy eddig hány alkalommal és milyen hosszú ideig nem használhatták az utasok a lifteket, de erről csak annyit tudtunk meg, hogy „a hibajavítás a legtöbb esetben jellemzően perceket vesz igénybe, azonban előfordulhat hosszabb időtartamú javítás is a hiba jellegéből adódóan”.

Akadálymentesítettek, de…

az M3-as metróvonal rekonstrukciójával párhuzamosan mind a húsz megállót akadálymentesítették a peronszint irányába. A belvárosi szakasz hét mélyállomásából hatnál ezt úgynevezett ferdeliftek beépítésével érte el a BKV, egyedül a Deák téri kapott függőleges liftet. A ferdeliftek stockholmi mintára épültek meg a kék metró vonalán, ezek a szerkezetek afféle föld alatti budavári siklók, amelyek a mozgólépcsők mellett futnak.

Kevesebb a mozgólépcső

Csakhogy az új felvonók úgy fértek el a lejtaknákban, hogy az ott működő mozgólépcsőket átrendezték, vagy a lépcsőkocsik méretét, vagy a mozgólépcsők számát csökkentették, így körülbelül 36 százalékkal lett kevesebb azok átlagos szállítási kapacitása.

MÁV-os eset

Korábban arról írtunk, hogy az átadás utáni héten máris elromlott a Keleti pályaudvar két mozgólépcsője. A MÁV azt válaszolta, hogy az utóbbi napokban többször érkezett jelzés a Keleti utascentrumban található mozgólépcsők hibáiról a vasúttársasághoz. A kivitelezőt a MÁV azonnal felszólítja a garanciális javítások gyors elvégzésére. A tegnapi napon vizsgálatot rendeltek el a kivitelezéssel kapcsolatban.

Komfortos kiszolgálás

Ahogy írtunk róla, a fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé: egy helyen lesz lehetőség a menetjegyváltással, a belföldi vagy akár nemzetközi utazással kapcsolatos ügyek intézésére, és akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljáró szint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften.

Kilenc pénztár lesz

Az akadálymentesített utascentrum a peronszint alatt, a jelenlegi belföldi pénztárak és a pénztárak előtti terület teljes átépítésével valósul meg több mint 1542 négyzetméteren. A 200-250 négyzetméteres ügyféltérhez kapcsolódik kilenc menetjegypénztár és két személyes ügyfélszolgálati pult, amelyek közül az egyik akadálymentesített.

Külön pultja lesz az őrnek

A belföldi és nemzetközi menetjegy-értékesítésen túl az utascentrum területén működik majd a személyes ügyfélszolgálat és egy szolgáltatás-értékesítő iroda is az utasok rendelkezésére áll, ahol a csoportos utazásokkal kapcsolatos igényeket lehet intézni. A közlekedési terek és a biztonsági őr pultja is az utascentrumban kap helyet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Hármas metró