Megműtötték és jelenleg is kórházban kezelik az újbudai kettős öngyilkossági kísérlet túlélőjét. A férfit néhány szomszédja látogatja. A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást ellene. A házban lakók továbbra sem tudnak napirendre térni a történtek felett, időközben az is kiderült, hogy először miként akart végezni magával az idős pár.

Közös öngyilkosságra készültek

Ahogy arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt, kettős öngyilkossági kísérlet történt az újbudai Lecke utcában: egy 70 év körüli nő és a férje akart véget vetni az életének. A szomszédok szerint a házaspár már hónapok óta tervezgette az öngyilkosságot, ám azt nem gondolták, hogy tényleg elszánják magukat a végzetes lépésre. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nagyon művelt házaspár volt

„Tisztességgel szerettek volna meghalni. Már régóta ismertük őket, nagyon művelt házaspárról van szó. A férfival többször találkoztam, mint az asszonnyal. Ezeknél az alkalmaknál mindig beszélgettünk, hiszen jó viszony volt köztünk” – mondta egy lakó az eset után. „Emlékszem, még hónapokkal ezelőtt Istvánnal sétáltam le a lépcsőn, amikor megemlítette, hogy egyre betegebbek és már a felesége is alig tud mozogni” – fűzte hozzá.

 „Elterveztünk mindent”

„Azt mondta nekem, hogy ők tisztességgel szeretnének elmenni, nem akarják megvárni, hogy bekerüljenek a kórházba. Ezután pedig hozzátette: Erika és én öngyilkosok leszünk, már elterveztünk mindent. Augusztus végén tesszük meg!” – osztotta meg a megdöbbentő részletet a szomszéd a Borsnak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Csak az asszony halt meg

A házaspár tehát már hónapokkal ezelőtt arról beszélt, hogy együtt lesznek öngyilkosok. Az egészségi állapotuk miatt szánták el magukat a végzetes lépésre. Végül azonban csak az asszony halt meg.

Napokon át nem látták őket

A lap úgy tudja, hogy egy szomszéd riasztotta a rendőrséget, ugyanis már napok óta nem látták az idős házaspárt. Időközben kiderült, hogy először autóval tervezte végrehajtani az újbudai nyugdíjas házaspár a közös öngyilkosságot.

Autóval akarták megtenni

„Istvánnal általában akkor találkoztam, amikor vitte le a szemetet. Az volt a tervük, hogy az autójukkal felmennek a hegyekbe és ott teljes sebességgel egy fának hajtanak. Azt mondta, hogy még utána is járt, hogy mekkora sebesség kell ahhoz, hogy senki se élje túl az ütközést. Végül szerintem azért nem így tették meg, mert az asszony már alig bírt mozogni, nem tudott volna lejönni három emeletet” – mondta egy szomszéd a lapnak.

Egyiküknek sem sikerült

A szomszédok beszámolója szerint Erika a fürdőszobában vágta fel az ereit, míg István egy éles eszközzel próbált öngyilkos lenni. Egyiküknek sem sikerült, ezért a férfi mellkason szúrta a feleségét, őt kórházba szállították, ahol megmentették az életét. Istvánnak gyilkosság miatt kell felelnie.

Nem élné túl a börtönt

„Úgy gondolom, jobb lenne, ha István meghalna a kórházban, mert a börtönt biztos nem fogja túlélni. Illetve, ha hazaengednék, szerintem újra megpróbálkozna az öngyilkossággal” – tette hozzá a szomszéd.

Részlegesen beismerte tettét

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított eljárást, amely során a sérült férfit 2023. augusztus 26-án gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi részlegesen beismerte tettét. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotó: archív