A hozzászólók 90 százaléka a Liget Budapest projekt folytatására kéri a fővárost a Főpolgármesteri Hivatal által a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) tervezett módosítása céljából kezdeményezett partnerségi egyeztetéseken – közölte az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában a projekt miniszteri biztosa.

Baán László emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat új vezetése azzal a céllal kezdeményezte VÉSZ módosítását, hogy három épület – az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház – felépítését megakadályozza, noha ezeknek a kulturális intézményeknek a helyén több mint 100 éve épületek álltak vagy parkoló volt – idézte fel a miniszteri biztos.
    

Mint hozzátette, a VÉSZ módosítása előtt kötelezően lefolytatott partnerségi egyeztetés során a több mint kétezer, szervezetek és magánszemélyek által megfogalmazott vélemény 90 százaléka egyértelműen a Liget Budapest projekt folytatása mellett szól.
    

Az eredmény a főváros számára vélhetően komoly meglepetést okozott, pedig korábban már több közvélemény-kutatás is igazolta, hogy a Liget projekt valóságos terveinek ismeretében a budapestiek 70 százaléka, az ország lakóinak pedig négyötöde támogatja azokat – jegyezte meg Baán László.
    

De civil kezdeményezésre országos aláírásgyűjtés is indult a Liget Budapest projekt folytatása mellett: a https://epuljonagaleria.hu/ weboldalon mára több mint 60 ezren biztosították támogatásukról a projektet, úgy tűnik tehát, hogy ez egy nemzeti ügy – fűzte hozzá.
    

Baán László hangsúlyozta: a Városliget évszádos hagyománya, hogy a kikapcsolódás és a kultúra kéz a kézben jár, a Fővárosi Önkormányzat által a Liget projektből törölni kívánt három épület helyén is több mint száz évig épület vagy parkoló állt.
    

Ha azonban a projektből kiveszik az Új Nemzeti Galériát, jóval csekélyebb lesz az egész új kulturális negyed nemzetközi láthatósága és turisztikai vonzereje, így éppen a megtérülés veszik el – figyelmeztetett.
    A miniszteri biztos elmondása szerint a Liget látogatói szeretik a projekt eddig elkészült elemeit.
    

Baán László hozzátette, az épülő beruházások közül már szerkezetkész a világhírű japán építész, Fudzsimoto Szu által tervezett Magyar Zene Háza, idén megépül a mélygarázs az Ötvenhatosok terén, ahol eddig másfél ezer autó parkolt, majd őszre további új sportpályákat, kivilágított futókört, kutyás élményparkot adnak át a Liget látogatóinak.
    

A kormány nem kíván a főváros ellenére épületet építeni, de nem is mond le a három épületről, ezért várja azt az időpontot, amikor a főváros meggondolja magát – közölte Baán László.

Kiemelt kép: MTI