Kiírták ugyan a terveket, és nyertes is van már az M2-es metróvonal és a gödöllői HÉV összekötésének, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakításának a tervezésére kiírt tenderen, de van egy kis probléma.

A nyertes Fömterv Mérnöki Tervező Zrt. a terveket nem tudja engedélyeztetni addig, amíg nem tisztázódik, hogy az egységes vonal üzemeltetése miként oszlik meg a BKV Zrt. és a MÁV-HÉV Zrt. között.

A tavaly nyáron megkötött szerződés módosítását a tender ajánlatkérője, a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben – írja a Napi.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A tervezést és a tervek engedélyeztetését 1 milliárd 926 millió forintért vállalta a Főmterv. A díj nem változik, viszont más probléma akadt. Idézet a közleményből: „Az építési engedélykérelmek benyújtásához szükséges tisztázni az üzemeltetés kérdéseit.

Döntés szükséges abban a kérdésben, hogy meddig a BKV Zrt. és meddig a MÁV-HÉV Zrt. az újonnan épített infrastruktúra üzemeltetője, mely kérdésben a Fővárosi Önkormányzat és az Innováció és Technológiai Minisztérium közötti megállapodás szükséges.”

Nem ez az első bonyodalom a tervezés körül. Tavaly decemberben jelentette be az ajánlatkérő, hogy az Örs vezér terére kiírandó tervpályázat késedelme miatt az M2-es metróvonal és a gödöllői HÉV összekötésének a tervezése is később indulhat.

Miután a tér rendezésére tervpályázatot kell kiírni, az ennek eredményeként megkötendő szerződés hatálybalépésétől számított 465 napon belül kell az engedélyezési terveket elkészítenie a Főmtervnek. Akkor a Főmterv jelezte a BKK-nak, hogy késik a tervpályázat, így nem tudja tartani az eredeti határidőt. A késés okáról nem esett szó a közleményben.

A Főmtervvel még 2016-ban kötött 5 milliárd forintot keretösszegű szerződésben a mostani tervezési feladaton túl más is szerepelt. Így az összekötött vonal forgalmi és műszaki paramétereinek véglegesítése, továbbá az elvi előzetes típusengedély megszerzése a vonal új hibrid járművére volt. Idén júliusban újra módosították a szerződést.

Az eredeti szerződésben az szerepelt, hogy a második feladat – a járművek műszaki specifikációjának meghatározása és az előzetes típusengedély megszerzése – akkor indult volna, amikor az első rész már elkészült. A szerződésmódosítás előre hozza a második részt, vagyis az első befejezése előtt kell azt elkezdeni – írja a lap.

Kiemelt kép: A gödöllői HÉV Kistarcsánál – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu