Révfülöpről szombat reggel 8 órakor vágtak neki az úszók a távnak. Összesen 8907-en ugrottak vízbe, közülük ezren az első alkalommal meghirdetett féltávot vállalták. A résztvevők tökéletes körülmények között úszhattak, verőfényes napsütésben, meleg vízben teljesíthették a távot. Rasovszky Kristóf új csúccsal nyerte a 38. Lidl Balaton-átúszást.

A Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus 5200 méteres távot a 23 éves világbajnok kereken 57 perc alatt teljesítette, ezzel Papp Márk 2016-os, 58:33 perces rekordját adta át a múltnak.

„Ezért jöttünk, ez volt a cél. Az időjárás abszolút alkalmas volt a rekorddöntésre. Úgy néz ki, hogy az eredeti olimpiai években lehet itt pályacsúcsot úszni, de azért remélem, hogy nem négy év múlva adódik erre újabb alkalom” – mondta az M1-nek Rasovszky Kristóf.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A győztes elárulta: nagyon örül az eredményének, mert ez azt mutatja, hogy miután a karantént követően visszatérhettek az edzésekhez, jól sikerült a felkészülése. 

„Az 57 perc nagyon jó idő, nem is számítottam erre. Azt gondoltam, hogy 58 perc alá be lehet vinni, de azért ez másfél perccel jobb annál, mint amit Márk úszott. Talán egy pár évet megél” – fogalmazott.

A nőknél Olasz Anna volt szombaton a leggyorsabb, ő 1:01.37 órás eredménnyel ért célba. A parton elmondta: ő is szeretett volna csúcsot dönteni, kicsin múlott, hogy nem sikerült. „Az elején nagyon hullámos volt a víz, úgyhogy már az első kétezer méteren éreztük, hogy ez necces lesz. Az edzőm jött mellettünk kajakkal, és ő mutogatta, hogy jó tempót úszunk. Sajnálom, hogy nem sikerült, de majd jövőre” – fogalmazott a versenyző.

Gellért Gábor, a nyíltvízi úszóválogatott szövetségi kapitánya azt mondta, a junior- és a felnőttcsapat szinte minden tagja részt vett az eseményen, kiegészülve a medencés versenyző Késely Ajnával.

Révfülöpről reggel 8 óra óta vágtak neki az úszók a távnak, startolni 12 óráig lehetett azoknak, akik előzetesen regisztráltak. Összesen 8907-en ugrottak vízbe, közülük ezren az első alkalommal meghirdetett féltávot vállalták – ők a célból indultak és ugyanoda értek vissza.

A résztvevők gyakorlatilag tökéletes körülmények között úszhattak, verőfényes napsütésben, meleg vízben teljesíthették a távot. Ezen a próbán született meg a Balaton-átúszások történetének 200 000. teljesítése, egy győri hölgy volt a jubiláns. A legidősebb célba érkező a 83 esztendős Runtág Tivadar volt.

MTI – Képek forrása: MTI/Vasvári Tamás