Emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 54 éves férfi ellen, aki egy budapesti pizzériában belekötött egy másik vendégbe, majd az előle menekülni próbáló férfi után ment, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett később a kórházban meghalt.

Iszogattak a pizzériában

2019. október 11-én két férfi egy budapesti pizzériában tartózkodott, ahol mindketten törzsvendégek voltak. Beszélgettek és alkoholt fogyasztottak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elkezdett kötözködni a részeg férfi

A késő esti órákban, amikor már mindketten ittasak voltak, az egyik férfi belekötött a másikba. A részeg férfi folyamatosan provokálta a másikat, aki próbált a konfliktus elől kitérni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ököllel ütötte a fejét

Azonban ez sem segített, mivel a részeg férfi nem hagyott fel a kötekedéssel, ami tettlegességig fajult: rátámadt a másikra, ököllel ütlegelni kezdte a fejét és a testét.

Lefogták a támadót

Az étterem egyik alkalmazottja és az egyik vendég a sértett segítségére sietett, a támadót lefogták, és visszatartották, ezzel lehetőséget adva a sértettnek, hogy a hátsó ajtón át elmeneküljön.

A pizzéria előtt támadt rá

Amikor azonban elengedték a dühöngő férfit, az a sértett után ment, majd a pizzéria előtt újra rátámadt, és testszerte ütlegelte, rugdosta őt. A bántalmazásnak ismét a pizzéria egyik alkalmazottja és az egyik vendég vetett véget, akik a vádlottat lefogták és visszatartották.

Segítségnyújtás nélkül akart menekülni

A támadó ezután a földön fekvő, eszméletlen, magatehetetlen sértettet hátrahagyva, megpróbálta elhagyni a helyszínt, a pizzériából azonban addigra már többen a sértett segítségére siettek, megakadályozták, hogy a vádlott elmeneküljön, a sértetthez pedig mentőt hívtak.

Kómába esett

A bántalmazás miatt a sértett tartósan eszméletlen állapotba került, majd hetekkel később a kórházban meghalt.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Börtönt kér az ügyészség

A Fővárosi Főügyészség az 54 éves férfival szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban – áll az ügyészségi közleményben.

Kiemelt kép: illusztráció