Pár nappal ezelőtt egy bejegyzésben kifogásolta Mezey Attila, Gyömrő polgármestere, hogy kizárták őt az általa támogatott „Jó itt élni  – Gyömrő” csoportból. Állítólag ezt követően a polgármester által felügyelt oldalakon is tisztogatás kezdődött. A választási kampány dübörög, az interneten osztják egymást a kelet-pesti agglomeráció kisvárosának lakói.

A Facebookon meglehetősen aktív, fiatal polgármester, Mezey Attila augusztus 15-én panaszolta el az oldalán, hogy kitiltották a Jó itt élni – Gyömrő facebookos csoportból, majd azt írja: „Ami érdekessé és példa nélkülivé teszi ezt, hogy ezzel egyben a város polgármesterét tiltották ki egy olyan csoportból, ami a város nevét viseli és több ezer gyömrői lakos a tagja.

Hozzáteszi: „Ráadásul soha semmilyen bejegyzést, kommentet nem írtam, ami a legcsekélyebb mértékben is kifogásolható lett volna. Pozitív, leginkább a nekem feltett kérdésekre válaszoló bejegyzéseket, kommenteket írtam. Esetleg közérdekű információkat osztottam meg. Illetve felléptem a lakosságot megosztó törekvések ellen. Talán kevesen tudják, de a Jó Itt Élni oldal és csoport létrejöttét még az induláskor saját zsebből finanszíroztam néhány tízezer forinttal.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A polgármester arról is ír, hogy mi történhetett. Így fogalmazott: „Egy maroknyi ellenzéki személy vonta irányítása alá a csoportot, és sajátította ki városunk jelmondatát. A közeledő kampány pedig úgy tűnik, szükségessé tette a polgármester indok nélküli kitiltását. Ezzel egyben elvették a lehetőséget a csoporttagoktól, lakosoktól, hogy kérdezzenek a polgármestertől. Becsaptak rengeteg csoporttagot, akik az oldal indulásakor írt ajánlásomat olvasva egy pozitív szellemiségű csoporthoz csatlakoztak, nem pedig egy ellenzéki kampányoldalhoz, ami lett belőle.”

Mezey Attila, polgármester posztja alatt egy helyi hölgy arról ír, hogy őt viszont a polgármesterhez közeli Helló Gyömrő csoportból törölték. Azt kérdezi, hogy ez a tisztogatás korrekt?

Dagad a balhé Gyömrőn

A polgármester panaszos posztjára válaszul alig három és fél órával később megérkezett annak a csoportnak a közleménye, amely kitiltotta a polgármestert. Az adminisztrátor arról ír, hogy „Mezey Attila magánembert (magánprofilt) néhány napja valóban kizártuk a csoportból. Tettük ezt azért, mert titulustól, életkortól, nemtől és vallástól, de még választott tisztségtől függetlenül sem kötelességünk eltűrni senkitől, hogy tagjainkkal, alapítóinkkal, szerkesztőbizottsági tagjainkkal kapcsolatban vagy épp róluk valótlanságokat állítson.” -írja.

Hozzáteszi: Nem tűrjük és nem toleráljuk, hogy bárki lépten-nyomon félrevezető információkat terjesszen közösségünkről, tudatos ferdítésekkel rossz színben tüntessen fel minket, vagy bárki mást. Ezek ellentétesek a Jó itt Élni! Csoport alapelveivel, függetlenül attól, hogy kiről van szó.”- írja.

Az adminisztrátor konkrét problémákat nem említ, csak annyi tudható meg tőle, hogy nem akarnak kommentháborúkat és azt sem, hogy ezt a döntésüket politikai célokra használják fel, ezért minden ezzel kapcsolatos posztot törölni fognak.

Azt is írja a polgármestert kitiltó adminisztrátor, hogy „Mi itt egyetlen dolognak szabunk gátat: a szándékos lejáratásnak, hazudozásnak. Aki ezzel nem ért egyet, az bármikor dönthet úgy, hogy elhagyja ezt a csoportot. Uszításnak, vádaskodásnak, valótlanságok terjesztésének ezután sem adunk teret.” – áll a közleményben.

A csoport adminisztrátora biztosra akart menni, kikapcsolta a hozzászólásokat a bejegyzéséhez így azt senki sem kommentelheti. A kitiltás általános indoklásából pedig az a következtetés vonható le, hogy a polgármestert azért tiltották ki, mert az admin szerint mindaz ráillik, amit kifogásként felsorol. Mivel a Jó itt élni – Gyömrő csoport bejegyzése nem nyilvánso, ezért a polgármester bejegyzéséhez hasonlóan cikkünkbe sem tudjuk beilleszteni.

Privát sajtószabadság

Az agglomeráció facebookos csoportjaiban kifejezetten elterjedt, hogy az adminisztrátorok törlik a számukra vagy a megrendelőik számára nem tetsző hozzászólásokat, rosszabb esetben a renitens, vagy csak annak tartott tagoktól is azonnal megválnak. A Gyömrői netes adok-kapok önmagában nem újdonság, hiszen máshol is megesik, hogy valakit kitiltanak egy facebookos csoportból. Arról azonban még nem hallottunk, hogy egy település facebookos csoportjából a polgármestert azért töröljék, mert uszítónak, vádaskodónak, hazugságok terjesztőjének tüntessék fel, amit nem tűrhetnek tovább. Nos igen, a Facebook mindenkinek megadja a sajtószabadság és a cenzúra lehetőségét.

Kiemelt kép: Gyömrő – Fotó: BPK