Nyilvánosságra került egy kormányzati prezentáció, amely a következő EU-s ciklus pénzeinek felhasználási területeit mutatta be, ebben nem szerepel Budapest. A Népszava ezt úgy értelmezte, hogy meg akarják vonni Budapesttől a forrásokat. A főpolgármester szerint ez álságos, a kormány szerint alaptalan az egész híresztelés. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a napilap nem egy teljes prezentációt, hanem annak csak egy részét hozta le és azt félremagyarázták. Jó nagyot kavartak Budapesten és környékén, közben pedig minden érintett megszólalt az ügyben.

Hétfőn dobta be a Népszava, hogy a kormány célterületeket jelölt meg, hol használná fel az EU-s támogatásokat, Budapest pedig nincs ezeken a térképeken, a felsorolt célterületek között Budapestnek még a környéke sem szerepel – állítja a lap birtokába került dokumentumok alapján.

Karácsony Gergely szerint álságos az egész

A nyilvánosságra került anyagot követően Karácsony Gergely főpolgármester az alábbiakat posztolta közösségi oldalára: „Álságos és káros az a sajtóban ma kiszivárgott kormányzati terv, amely Budapestet lényegében elvágná az uniós fejlesztési forrásoktól.

A Népszava értesülései szerint a kormány olyan javaslatot mutatott be az Európai Bizottságnak, amely az uniós forrásfelhasználást végletesen központosítja, és teljesen a kormányzattól teszi függővé, hogy jutnak-e európai pénzek budapesti fejlesztésekre.

Álságos, mert ennek az anyagnak az elkészültét nem előzte meg semmiféle egyeztetés. És álságos azért is, mert a kormány illetékes minisztere rezignált arccal letagadja az anyag létezését, pedig az itt van éppen az asztalomon. Letagadja azt is, hogy ezt bemutatták Brüsszelben. Pedig az ominózus napon speciel én is Brüsszelben tárgyaltam, a repülőgépen ott ült előttem Palkovics László miniszter.” – írta többek között a főpolgármester.

A miniszter cáfol

Palkovics László hétfőn reggel az ATV-ben már cáfolta a lap hírét. Az innovációs miniszter azt mondta, a Népszava folyamatosan azt a hibát követi el, hogy nem a kormány hivatalos adataira, anyagaira hivatkozik. Jelenleg a terezés folyamata zajlik, amit akkor tudnak lezárni, ha válaszokat kaptak a kérdéseikre – tette hozzá a miniszter. Az ITM a nap folyamán közleményben is cáfolta, hogy a kormány megvonná Budapesttől az uniós pénzeket.

Az államtitkár is állítja: lesz pénz Budapestre

A kormány is reagált a hírre. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár fake newsnak tartja, hogy a kormány megvonná az uniós forrásokat a fővárostól a 2021-2027-es finanszírozási időszakban; Fürjes Balázs a Népszava hétfői számában megjelent írásra reagálva az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: ilyen kormányzati előterjesztés nincs, ilyen döntés nem született.

A hír teljesen alaptalan – mondta Fürjes Balázs, rámutatva arra, hogy még nem született döntés a 2021-2027 közötti európai uniós (EU-s) költségvetésről, annak szerkezetéről és a pénzügyi felhasználás szabályairól sem. Az unióban még egyetlen kormány sem hozhatott döntést a saját nemzeti forráselosztásáról – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, 2010 és 2020 között az Orbán-kormány döntésének köszönhetően nagyon komoly uniós források áramoltak Budapestre, elsősorban a fővárosi közlekedés javítására. Példaként említette, hogy az 1-es és a 3-as villamos felújítására és meghosszabbítására 55 milliárd forint, a budai fonódó villamoshálózat kiépítésére 16 milliárd, a Széll Kálmán tér felújítására, a 4-es metró megépítésére, valamint a 3-as metró felújítására és járműcseréjére összességében több százmilliárd forint állt rendelkezésre.

Kiemelte: eddig is elkötelezettek voltak és elkötelezettek is maradnak Budapest fejlesztése iránt. Ezt az elmúlt években tettekkel bizonyították, és az új városvezetés mandátuma átvételekor a kormány leszögezte: együttműködésre, korrekt partneri viszonyra készül. “Budapest nem lehet csatatér, ez a budapestiek érdeke” – fogalmazott az államtitkár.

 A Népszava cikkében megjelent állításokkal szemben ugyanakkor születtek olyan kormányzati döntések, amelyek előzetesen leszögezték, hogy bizonyos budapesti projekteknek részesülniük kell majd a 2021-2027-es uniós ciklus forrásaiból – közölte Fürjes Balázs.

Az államtitkár az uniós forrásokból megvalósítandó projektek között említette a teljes HÉV-hálózat több százmilliárd forintból megvalósuló felújítását, a HÉV-járműpark cseréjét és a soroksári Duna-ág rekultivációját legalább 80 milliárdból.

Félinformációt hozott le a napilap?

Az ATV.hu arról ír, hogy a minisztérium tájékoztatása szerint a nyilvánosságra került anyag december 10-én egy tervezett videókonferencia keretében került – munkaanyagként – Brüsszelbe “ügyintéző kollégák szintjén”.

A kormány prezentációja, amelyen a Népszava által lehozott térkép is szerepel csak más értelmezésben – Forrás: atv.hu

Budapest a prioritások között

Az angol nyelvű prezentációs munkaanyag címe “Potential Operational Programmes for the 2021-2027 period in Hungary”, azaz Lehetséges operatív programok a 2021-2027-es időszakra Magyarországon.

A dokumentum tartalmazza a következő tervezési ciklus alapelveit. A 8. oldalon szerepel az az ábra/dia, mely szerint nemhogy nem kap pénzt Budapest, hanem épp, hogy a prioritások között szerepel a főváros – fogalmaznak a minisztérium részéről elküldött sajtóanyagban.

Egy másik oldalon pedig egy ábra/dia látható – ez alapján hivatkoznak arra, hogy 2021-27 között Budapest elesik az uniós forrásoktól -, holott ezen csak a hátrányos helyzetű térségek vannak megmutatva, s mivel Budapest nem az, nem tüntették fel, ezért fehér, ezt hozta le a napilap, a prezentáció többi részét nem.

Ebből a minisztériumi magyarázatból az következik, hogy a Népszavánál benézhették a prezentációt. Karácsony Gergely az ATV-ben hétfő este békülékenyebb hangon annyit mondott, reméli tényleg csak egy munkaanyagról van szó és megbeszéljük majd a kormánnyal, hogy mire akarjuk költeni az EU-s forrásokat.

Kiemelt kép: A Népszava által lehozott prezentáció részlete – Forrás: Népszava