Barátja vette át Damu Roland temetésének szervezését, ám úgy tűnik, akad olyan családtag aki nem hivatalos a búcsúztatóra. Az 53 nappal ezelőtt elhunyt Damu Rolandot még mindig nem helyezték örök nyugalomra.

Nagynéni intézte

Damu Roland temetése körül hetek óta áll a bál. A koronavírusban elhunyt színész azt szerette volna, hogy a temetése körüli teendőket a nagynénje, Éva néni intézze, mert állítólag Roland nem akarta, hogy a búcsúztatón a szülei is ott legyenek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Feljelentették a nagynénit

Ezt követően Damu Roland édesapja feljelentette Éva nagynénit, mondván: nem volt joga intézni a temetést. A színész nagynénje végül az ügyintézést Damu barátjának, Zsoltnak adta át.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kizárt emberek

Zsolt azonban most úgy tűnik, hogy pont azokat az embereket zárja ki a szertartásról, akikre Damu élete utolsó napjáig számíthatott. 

Ki fizeti a temetést?

Az elmúlt csaknem két hónap alatt semmi sem úgy alakult, ahogy azt a színész szerette volna. A családban egyre csak nőtt a feszültség, sokáig az is kérdéses volt, végül ki fizeti ki a temetést.

Titkolják a temetés időpontját

A színész unokaöccse, Tóth István a Borsnak felháborodva mesélte el, hiába próbált mindent elkövetni, hogy ő is elbúcsúzhasson nagybátyjától, de még a temetés pontos időpontját is titkolják előtte.

Regisztrálni kell a résztvevőknek

„Napról napra átvertek a különböző félreinformálással. Hiába kérdezem, senki nem ad nekem egyértelmű választ Roland temetésével kapcsolatban. Beszéltem Zsolttal, aki azt kérte, küldjek a megadott e-mail címre egy részvételi kérelmet, azonban erre ez idáig nem érkezett válasz.” – mondta a lapnak a rokon.

Nem családtag szervezi

Damu Roland unokaöccse, Zsolt azt is elmondta, mérhetetlenül felháborítja, hogy titkolóznak előtte és nem tetszik neki, hogy egy olyan ember szervezi a temetést, aki nem is családtag.

Kitiltották a temetésről

„Ez az egész csak terelés, nem áll elém és mondja a szemembe, hogy kitiltottak. Erre eddig nem is mertem gondolni, hogy így fog alakulni. Azt az információt kaptam, hogy minden „érdeklődőnek” utána néznek, ki regisztrált a temetésben, és egyéni döntés alapján áll össze a lista. A telefonok használata sem lesz engedélyezett, sőt biztonsági szolgálattal fogják felügyelni a szertartást” – fűzte hozzá az unokaöccs.

Urnasír

Zsolt hozzátette, a nagymamájától tudja, hogy végül nem a Fiumei úti, hanem a Farkasréti temetőben, urnasírban helyezik el Damu Roland hamvait. Sajnálja, hogy ott lesz Danu édesapja, mert Roland nem szerette az apját, ugyanakkor nem lesznek ott azok, akikre Roland mindig számíthatott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Damu Roland – BPK-montázs