Saját munkahelyén baseballütőkkel támadtak rá egy fodrászra Vácon. A vendégek az utcára menekültek.

Véresre vertek egy fodrászt Vác belvárosában. Egy szemtanú elmondása szerint az elkövetők baseballütőkkel rontottak be a fodrászüzletbe, majd az ott tartózkodó vendégek előtt estek az üzletben dolgozó férfinak.

„Bejöttek és szó nélkül ütni-verni kezdték a fodrászt. Minden tiszta vér lett, akkora volt a balhé, hogy az üzletben tartózkodó vendégek is az utcára menekültek. Az eset után négy rendőrautó és egy mentő érkezett a helyszínre. Úgy tudom, hogy a fodrász zúzódásos fejsérüléseket szenvedett”– mondta a 24.hu-nak a szemtanú.

A 24.hu megkereste a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy elfogták-e a támadókat, s mivel gyanúsítják őket.

„A Váci Rendőrkapitányság garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 40 éves dányi és egy 26 éves kistarcsai férfival szemben. A nyomozás jelenleg rendelkezésre álló adatai szerint a helyszínen elfogott gyanúsítottak február 5-én 18 óra 45 perc körül egy váci fodrászüzletben megtámadtak és bántalmaztak egy ott dolgozó 28 éves férfit. A sértett a támadás következtében könnyű sérülést szenvedett.” – közölték, hozzátéve, a támadók részben elismerték a terhükre rótt bűncselekményt és nem tettek panaszt a gyanúsítás ellen.

Kiemelt kép: illusztráció