A fideszes Bayer Zsolt a Magyar Péter által csak közönséges pártlapnak, Pravdának csúfolt Magyar Nemzetben értekezett arról, hogy a Spar és vele együtt az Európai Bíróság is micsoda gazemberek gyülekezete. A kormány megmondó embere szerint az igazi magyarok mától be sem teszik a lábukat a Sparba. Ha tehát fideszes, KDNP-s vagy éppen Mi Hazánkos vagy kerüld el a Spart, menj inkább a CBA-ba!

Minden szar, ami nem fideszes

A fideszes megmondó ember a jobboldali pártlapban, a Magyar Nemzetben ismét kifordult önmagából. Minden szar, ami nem fideszes és gazemberek azok, akik nem a Fidesznek adnak igazat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Alul maradt az Orbán-kormány

Bayer újabb kirohanásának hátterében az áll, hogy a Sparnak adott igazat az Európai Unió bírósága. A Spar ugyanis jogi útra terelte azt a büntetést, amit az egyik vidéki üzlete kapott még 2022-ben, amiért nem feleltek meg az akkori hatályos árstoprendeletnek. A rendelet kötelezte a kereskedőket, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket meghatározott áron és előre meghatározott mennyiségben árusítson, és szintén meghatározott mennyiségben tartson raktáron.

Elentétes az uniós joggal az Orbán-kormány rendelete

Szeptemberben azonban az EU bírósága megállapította, hogy ez a rendelet ellentétes volt az uniós joggal, vagyis nem az Orbán-kormánynak adtak igazat. Bayer a cikkében azt írta, a bíróság „aljas és gátlástalan gazemberekből áll, akik politikai furkósbotként működnek”. Szerinte ezekkel a „rohadékokkal nem tudunk mit kezdeni”, de nyugalomra int, hogy ennek is majd eljön az ideje.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Bojkott

Ezt követően Bayer előveszi a Spar-t, ezt írja: “Hirdessünk bojkottot ellenük. Normális és tisztességes magyar ember mától be ne tegye lábát egyetlen Spar-üzletbe sem. Drágák is, szarok is, ráadásul aljas gazemberek is. Ezek ne új befektetéseket hajtsanak végre nálunk, hanem takarodjanak innen a büdös francba, de örökre!” – írja a Fidesz megmondó embere.

A vásárlók szeretik a Spart

A Spar Magyarország vezérigazgatója, Heiszler Gabriella a LinkedInen közzétett egy posztot, amiben azt írja, hogy számukra rendkívül fontosak a vásárlók visszajelzései, és hogy tavaly után idén is a Spar nyerte a Vásárlói Nívódíjat. Úgy tűnik Bayer Zsoltnak ezután be kell érnie a magyar CBA-val. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Bayer Zsolt és a Spar – A fotó Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült