Felgyorsultak a koronavírus-elleni oltás és gyógyszerek körül az események. A britek bejelentették, december 1-től megkezdik az oltást, Amerikában pedig rá két hétre, december 11-én indulhat a tömeges oltás. Közben engedélyt kapott az a gyógyszer, amivel a koronavírusos Trump elnököt kezelték.

Trumpot is ezzel kezelték

Begyorsultak az események. A Regeneron biotechnológiával készülő antitest terápiás gyógyszere szombaton megkapta az engedélyt az amerikai alkalmazására. Ezzel a gyógyszerrel kezelték annak idején Trumpot is, aki néhány nap után távozott is a kórházból – írják az Erste Befektetési Zrt. hétfői hírlevelében.

December közepén már oltanak Amerikában

Az amerikai oltóanyagért felelős akciócsoport vezetője a hétvégén azt mondta, hogy az FDA (amerikai gyógyszerengedélyezési hatóság) december 10-re tervezett ülését követően a megfelelő jóváhagyás esetén már december 11-én megkezdődhetnek az oltások az USA-ban a Pfizer vakcinájával.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mínusz 70 fok

A Pfizer elmondta, hogy az oltóanyag -70 Celsius fokon történő szállítása abszolút nem kihívás a társaság számára, hanem a mindennapi rutin része.

Londonban már december 1-én oltanak

Az Egyesült Királyságban viszont már december 1-jére megszülethet a jóváhagyás, így ott az oltások akár már hamarabb is, egy hét távlatában megkezdődhetnek.

A második dózis már hatásos

Mindeközben a brit AstraZeneca gyógyszergyártó vállalat elmondta, hogy az eddigi kísérletek alapján 70 százalékos hatékonyságú az oltóanyaga. Ha viszont a szert csökkentett dózissal másodszor is beadják, akkor 90 százalék fölötti védettséget lehet elérni ezzel a hagyományosnak mondható oltással is.

Idő kell az oltás hatásához

Nyilván az immunválasz kialakulása időt vesz igénybe, de a most induló oltások pozitív hatását valószínűleg január elején láthatjuk majd először.

Korlátozottan elérhető gyógyszerek

Külön öröm, hogy nem csak védőoltások, hanem igazán hatásosnak tűnő gyógyszer is van már a palettán. Igaz, ezeknek az elérhetősége az első időszakban még korlátozott lesz, azaz nem árt továbbra is betartani az óvintézkedéseket.

Magyarországra is érkezik vakcina

Magyarországra a Pfizer vakcinájából 100 ezer darab fog érkezni januárban, közben vizsgálják az orosz és a kínai oltás hatékonyságát a magyar szakemberek.

Tömeges oltás nálunk tavasszal várható

Orbán Viktor elmondta, a tömeges oltásra várhatóan április-májusban kerülhet sor, a vakcinát ingyen biztosítják a lakosságnak. Azt nem mondta el, melyik gyártó oltása lesz ingyenesen elérhető.

Kiemelt kép: illusztráció