A BKK szigorúbban lép fel a bliccelőkkel szemben, hatékonyabbá tette a jegyellenőrzést és a pótdíjazási eljárásokat is. A legnagyobb, 2020-ban befizetett pótdíj összege ismét rekordot döntött. A legborsosabb, egyösszegű befizetés 2 797 400 forintra rúgott. Nem érdemes abban reménykedni, hogy a pótdíjtartozás elévül, ugyanis a BKK, ha kell, bíróságra viszi az ügyeket.

Bliccelők

A fővárosban közlekedők döntő többsége becsületesen megvásárolja az utazáshoz szükséges jegyet, bérletet. Ugyanakkor minden évben vannak olyanok, akik nem csupán érvényes jogosultság nélkül utaznak, de a pótdíjazással járó kötelességeiket, felszólításokat is figyelmen kívül hagyják.

A járvány miatt visszaesett a jegy nélkül utazók száma

A bliccelők száma az elmúlt időszakban évről-évre csökkent: 2020-ban 133 ezer utast pótdíjaztak a Budapesti Közlekedési Központ ellenőrei, ami az öt évvel ezelőtti adat mintegy egyharmada. Az érvényes jegy és bérlet nélkül közlekedők számának visszaesésében szerepet játszott a járványhelyzet és az ahhoz kapcsolódóan példátlan arányban visszaeső utasszám.

8 ezres helyszíni bírság

Pozitív, és a pandémiás helyzettől független, trendszerű változás, hogy a pótdíj kifizetésére egyre többen választják a helyszíni kiegyenlítés lehetőségét: közvetlenül az ellenőrnek fizetve a 16 ezer forintos pótdíj összege 8 ezer forintra mérséklődik.

2,7 milliós pótdíj

Negatív rekordról is beszámolhat a BKK: 2020-ban ismét nőtt a legnagyobb, ténylegesen teljesített pótdíjbefizetések összege. A jogi eljárásokat követően a legborsosabb, egyösszegű befizetés 2 797 400 forintra rúgott. Dobogósnak minősül még egy 6 végrehajtási eljárás és 45 pótdíjazási eset alapján befolyt 1 865 135 forintos, valamint egy 7 végrehajtási eljárás és 93 pótdíjazási eset alapján befolyt 1 541 317 forintos befizetés is – írta a szerkesztőségünknek küldött közleményében a BKK.

Szigorú fellépés

A Budapesti Közlekedési Központ még 2015-ben döntött úgy, hogy felülvizsgálja a korábbi évtizedek pótdíjazási gyakorlatát és szigorúbban lép fel a jegy és érvényes bérlet nélkül utazókkal szemben. Ezzel párhuzamosan hatékonyabbá tette az ellenőrzést és a pótdíjtartozási eljárásokat is.

Sok végrehajtás

A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően évente több tízezer fizetési meghagyást és végrehajtási eljárást indít a BKK azokkal szemben, akik jegy és bérlet nélkül veszik igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatásokat.

Rosszul járnak a nem fizetők

2015 és 2020 között a BKK már több mint 200 ezer fizetési meghagyást és több mint 146 ezer végrehajtási eljárást kezdeményezett a nem fizető utasokkal szemben a jogos pótdíjkövetelések érvényesítése érdekében.

Első ajtós felszállás

Az utasok jegy- és bérletvásárlási hajlandóságához jelentősen hozzájárul, hogy a BKK egyre több autóbuszjáraton vezeti be az első ajtós felszállási rendszert. Ezeken a járatokon a járművezető az utasok felszállásakor ellenőrzi, hogy rendelkeznek-e érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal.

A pótdíj gyors befizetése a legjobb megoldás

Nem csak a BKK-nak, hanem az utasnak is az az érdeke, hogy minél előbb rendezze a kiszabott pótdíjat. Bár a 8 ezer vagy a 16 ezer forintos kezdeti összegek elsőre soknak tűnnek, ennek ellenére nem éri meg halogatni a befizetést. A szigorított követeléskezelési módszerek miatt a pótdíjazott utasok egyértelműen akkor döntenek a legjobban, ha minél hamarabb rendezik a jegyellenőrök által kiállított sárga csekket.

A BKK nyeri a perek többségét

Nem érdemes abban reménykedni, hogy a pótdíjtartozás elévül, ugyanis a BKK, ha kell, bíróságra viszi az ügyeket. Az eddigi pótdíjazási polgári pereket több mint 90 százalékában a BKK nyerte, ezekben az esetekben törvény szerint a pótdíj összegén kívül a per valamennyi költsége is a pótdíjazott utasra hárul.

BKK, BPK – Kiemelt kép forrása: BKK