Ádám Tamás dunakeszi asztalosmester és kollégája az elmúlt hetekben napi tizenkét órában dolgozott azért, hogy Ferenc pápa a Vatikán kéréseinek megfelelő székekben foglaljon helyet magyarországi látogatásán.

Húsvét előtt kapta a megbízást

Ádám Tamás a húsvét előtti héten kapott egy hívást a Szent István-bazilikából Ernyey Áron gondnokhelyettestől. Aki elújságolta, hogy készülnek a Szentatya érkezésére, látogatására, és szükség lenne trónusokra, székekre. Ezeknek az elkészítésére szeretnék őt felkérni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem lehetett ilyen nemes feladatot visszautasítani

A Gödi Hírnök cikke szerint az idő rövidsége sem szegte kedvét, pedig öt garnitúrát kellett elkészítenie, egy ilyen tételekből állt: egy pápai, két püspöki szék, illetve a Kossuth téri szettben még diakónusi székek és puffok. Összesen huszonegy ülőalkalmatosságra kapott megbízást. Plusz még egy kis asztalra, amelyre a Szentatya a vizét, a Bibliát tudja elhelyezni. Menet közben felkérték még, hogy a Sándor-palotába is készítsen két széket, mivel ott kezdi Ferenc pápa a látogatást.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Vatikánból jött a mintadarab

A Vatikánból kaptak egy fényképet egy raktárszobából, amelyen egy aranyozott fotel volt, aminek a méretei voltak fontosak, illetve a geometriai adottságai. Azt kérték, hogy egy olyan széket tervezzenek, ami illik a Szentatyához, és beleférjen a két és fél hetes gyártási ciklusba mind az öt, illetve a végére a hat szett.

Rohamtempóban kellett dolgozni

A tervezés körülbelül 3-4 napot vett igénybe, nagyon rohamtempóban kellett rajta dolgozni, ami végül egy csapatmunka lett. Készült egy ceruzás skicc, majd egy kolléga segített a számítógépes rajzolásban. Kisebb módosításokkal elfogadták a széket.

Nem ez volt az első egyházi munkája

Ádám Tamás a Gödi Piarista Szakmunkásképző Iskolában tanít. E mellett van egy asztalosipari cége, 2009 óta a Szent István-bazilikának dolgozik, mint karbantartó, illetve az aktuális felkérésekre készít munkákat. 2009-ben az Örökimádás-kápolnát készítették el, a déli harangtoronyban van egy múzeum, amin is sokat dolgozott, illetve a Szent Jobb-kápolna felújításán is részt vett.

Óriási kihívás volt a feladat

A határidő rövidsége, és az első osztályú alapanyagok miatt óriási kihívás volt a feladat. Ádám Tamás mozgósította a szakmai kapcsolatait is. Külföldről szerezték be a bársonyszövetet, ami az ülőpárna, a karfa, és a hátlap kényelmét biztosítja. Minden külföldi beszerzés némi rizikóval jár.

Egy hete érezte már, hogy sikeres lesz a projekt

Akkor értek a munka egy olyan fázisába, hogy látták a fényt az alagút végén. Múlt vasárnap szállították el a székeket két helyszínre. A szállítást még megelőzte a nagyon gondos csomagolás és a felcímkézés, hogy ne cseréljék össze véletlenül sem a szetteket. Címerekkel jelöltük meg az ülőkéket, a pápai címerrel és a magyar címerrel, amit a Sándor-palotába szállított szettre tettünk. A Szent István-bazilikába és a Kossuth térre kellett vinni a szetteket.

Ketten dolgoztak az asztalos munkán

A kollégájával ketten dolgoztak rajta folyamatosan, ami az asztalosmunkát illeti. A kárpitos munkára kisebb csapat állt össze, akiknek 5 napjuk volt arra, hogy a párnázatokat lekárpitozzák, az anyagbeszerzésben több kolléga is segített, mivel azon sok múlott.

Vallásos ember

Ennek szellemében is nevelik a három gyermeküket. Minden a Szentjánosbogár Közösséggel kezdődött, akikhez csatlakoztak évekkel ezelőtt. Dunakeszin és Fóton voltak az első táborok.

Vasárnap ér véget a pápa látogatása

Ferenc pápa vasárnap délelőtt a Kossuth téren celebrál szentmisét, majd egy iskolai látogatást tesz. Ezzel véget is a hivatalos programja, és délután a küldöttségével visszarepül Vatikánba.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt Fotó: MTI/Bruzák Noémi