A konfliktuskezelésnek sajátos módját választotta a 69 éves férfi. Úgy berágott az ismerősére, egy felgyújtotta annak autóját a 18. kerületben, Pestszentlőrincen. Ezután kényelmesen hazament és azt gondolta most már minden rendben van. Tévedett.

Lángoló autó az utcán

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába január 10-én 2 óra körül egy lángoló gépkocsiról tettek bejelentést. A katasztrófavédelem munkatársai az autót eloltották, de az teljesen kiégett. 

Gyújtogatás gyanúja

Mivel felmerült a gyújtogatás gyanúja, a Budapesti Rendőr-főkapitányság 18. Kerületi Rendőrkapitányság rongálás bűntett miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elfogták a lakásban

A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, akit tegnap, január 15-én elfogtak a 19. kerületi, kispesti lakásában. A 69 éves férfi beismerő vallomásában tettét a felgyújtott autó tulajdonosával hosszabb ideje fennálló konfliktusával indokolta, ennél bővebb magyarázatot azonban nem adott.

3 évet kaphat

A gyanúsítottat kihallgatását követően a 18. kerületi rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Ha elítélik, akár 3 év börtönt is kaphat.

Kiemelt kép: A kiégett autó, amit a tettes felgyújtott – Forrás: Rendőrség