Bezárt a pomázi okmányiroda, mert mindössze egyetlen alkalmazott maradt. A helyiek ezentúl Szentendrén intézhetik hivatalos ügyeiket.

Egyetlen ügyintéző maradt a pomázi okmányirodában, így aztán azt be kellett zárni. A hírt az új pomázi polgármester, Leidinger István osztotta meg Facebookon. Hétfőn csodálkozva látta, hogy az okmányiroda be van zárva, és csomagolnak, és minderről semmilyen információt nem kapott.

Ezután megkereste a Szentendrei Járási Hivatal vezetőjét, aki azt mondta, kényszerhelyzet alakult mi, mivel a dolgozók vagy felmondtak vagy nyugdíjba vonultak vagy elköltöztek.  Így maradt egy alkalmazott, a többieket nem tudják pótolni, mert nem tudnak honnan embert hozni. Ezért aztán „technikai szünetet” rendeltek el. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Leidinger ezzel kapcsolatban az Indexnek azt mondta, a polgármesteri hivatal teljes földszintjét alakították át okmányirodává. Miután őt megválasztották polgármesternek, akkor látta, a hivatalon egy kitűzött papír hirdeti, hogy nincs ügyfélfogadás. Amikor a héten ő maga lement megnézni a helyzetet, akkor látta, hogy egyetlen ügyintéző maradt, akitől például az elkészült jogosítványokat és személyiket lehet átvenni, de sorszámot már nem lehet húzni. A helyet pedig azóta nem nem is takarítottak ki.

A polgármester szerint ez egy presztízsveszteség a településnek. Egy tizennyolcezres városhoz hozzátartozik  az okmányiroda. Ha a pomáziak ezentúl  ügyintézni akarnak, akkor a szomszédos Szentendrére kell majd átmenniük, amely a polgármester szerint már eleve túlzsúfolt volt és létszámhiánnyal küzdött. 

Nemrég a Budapestkornyeke.hu agglomerációs hírportál is foglalkozott azzal, hogy rövidebb ideig vannak nyitva az okámyirodák. A cikket itt érheted el.

Kiemelt kép: Pomázi Városháza – Forrás: pomaz.hu