Idén is kiemelt figyelmet fordít a rendőrség a Szeget Fesztiválon a biztonságra. A BRFK közlése szerint egyenruhás rendőrök és civil ruhás nyomozók mellett egy Prevenciós Pontjuk is lesz, ahol bűnmegelőzési és szórakoztató programokkal, hasznos információkkal várják az érdeklődőket.
Szolgálatban a vízirendőrök
Az Óbudai-szigeten 2024. augusztus 7-étől 12-éig megrendezett fesztiválon a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhás tagjai környezetbarát módon – kerékpárral, elektromos rollerrel és gyalogosan látnak el szolgálatot. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság egyik hajója a nap 24 órájában a Sziget körül cirkál, de szükség esetén további vízi járművekkel is perceken belül a helyszínre érnek, hogy segítsenek a folyóban esetleg bajba jutottakon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Készenléti rendőrség
A rendőrök elsősorban a külső biztosításért felelnek, amelyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság mellett részt vesz a Készenléti Rendőrség állománya, valamint a polgárőrség is. A rendőröknek többek között fontos feladata a gyalogos- és járműforgalom segítése is.
Forgalomkorlátozás
A fesztivál idején a járművezetőknek ideiglenes forgalomkorlátozásokra is kell számítani, a rendőrök a Budai alsó rakpart és a Mozaik utca közötti útszakaszt a forgalom függvényében időszakosan lezárhatják. Az esti, nagy érdeklődést keltő koncertek előtt a Margit híd déli lehajtójától a Mozaik utcáig teljes útlezárásra kell számítani.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Prevenciós Pont
A Nagyszínpad közelében található BRFK Prevenciós Ponton bűn- és baleset-megelőzési programokkal, baleseti szimulátorral, hasznos tanácsokkal várják a látogatókat, akik a fővárosi rendőrséggel együttműködő influenszerekkel is találkozhatnak. Itt kaphatnak tájékoztatást a rendőri hivatás vagy az iskolaőri pálya iránt érdeklődők is.
Idegenrendészet
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársai az esetlegesen eltűnt okmányok pótlásával kapcsolatos ügyintézésben tudnak segítséget nyújtani a külföldieknek, és az Áldozatsegítő Központ munkatársai is ott lesznek.
Civil ruhás rendőrök
A Sziget belső területének biztonságáért elsősorban a szervező és a biztonsági cég felel, szorosan együttműködve a rendőrséggel, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi állományának nyomozói is a területen vannak. Ők civil ruhában látnak el szolgálatot, feladatuk elsősorban a bűncselekmények megelőzése, megszakítása, a tetten ért elkövetők elfogása.
Értékmegőrzés
A szigeten ugyanakkor egyenruhás rendőrökkel is találkozni fognak a fesztiválozók. A járőrök munkáját idén holland rendőrök fogják segíteni, a közös szolgálatellátás során a holland egyenruhások a külföldi látogatókkal fogják segíteni a kapcsolattartást. Fontos ugyanakkor, hogy a látogatók figyeljenek értékeikre; laptopot, telefont, pénzt ne hagyjanak a sátraikban – vegyék igénybe a Sziget által biztosított értékmegőrzőket, értékes ékszereket pedig lehetőleg ne is vigyenek magukkal!
Nincs készpénzfizetés
A Sziget Fesztivál területén csak bankkártyával, illetve FestiPay alkalmazással lehet fizetni. Mivel mindkettő fizetési módszer az online térben zajlik ezért, fokozottan figyeljenek a bankkártyákra, illetve a mobiltelefonokra. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy aki bűncselekményt, szabálysértést észlel, szóljon azonnal a rendőröknek, jelezze a Sziget panaszirodáján, vagy hívja a 112-őt. Amennyiben valakinek a sérelmére bűncselekményt követtek el, a III. Kerületi Rendőrkapitányságon (Tímár u. 9/A) tegyen feljelentést – itt megerősített szolgálattal, idegen nyelveket beszélő rendőrökkel várják őket. Az odajutáshoz is kaphat bárki tájékoztatást, térképet és segítséget a BRFK Prevenciós Ponton. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: járőrök a Sziget Fesztiválon – Forrás: police.hu