Meghalt Murányi Marcell, a Blikk és a Népszabadság korábbi főszerkesztője. A Media1 információi szerint kerékpározás közben lett rosszul, tragikus hirtelenséggel megállt a szíve.

Megpróbálták újraéleszteni

A Media1 azt írja, hogy Murányi Marcellt ezt követően még megpróbálták újraéleszteni, hosszabb ideig küzdöttek az életéért egy kórházban, azonban az újságíró a mai napon életét vesztette.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Blikk és a Népszabadság főszerkesztője is volt

Murányi Marcell 1967. január 16-án született. Pályája elején a Mai Napnál dolgozott, 2002-től a Vasárnapi Blikknél folytatta karrierjét. 2006-tól a Blikk főszerkesztője volt, 2014-től lett a Népszabadság főszerkesztője.

Napi programajánlat Budapestről és környékéről, folyamatosan frissülő tartalommal. Ne maradj le te sem a legjobb helyekről, eseményekről. A részletekért kattints ide!

Halálos kimenetelű balesetet okozott

Erről a pozíciójáról azután mondott le, hogy 2015 márciusában halálos kimenetelű balesetet okozott autójával, amikor 30 kilométeres sebességgel haladva figyelmetlenül elsodort egy, az autó holtterében közlekedő kerékpárost, aki olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy hetekkel később kórházban elhunyt.

Zugló polgármesterének tanácsadója volt

Az újságíró azt követően, hogy távozott a Népszabadság éléről 2017 tavaszáig a Magyar Szocialista Párt kommunikációs igazgatója volt. Az elmúlt időszakban a zuglói kerületi médiacéget igazgatta, illetve a zuglói polgármester tanácsadója volt.

Zugló polgármestere is búcsúzott tőle

Zugló polgármestere egyébként közösségi oldalán búcsúzott Murányi Marcelltől. “Keressük a szavakat. Vasárnap délután váratlanul, tragikus hirtelenséggel meghalt Murányi Marcell újságíró, kommunikációs szakember, a Zugló Információs és Médiacsoport Kft. ügyvezetője. Nem pusztán a munkatársunk volt, hanem a barátunk.”

“Minden vele töltött idő tanulás volt”

Minden vele töltött idő tanulás volt, páratlan műveltsége és tájékozottsága, fantasztikus humora és kitűnő ízlése lenyűgözött mindenkit, aki ismerte őt. Profizmusa és munkabírása olyan támaszt jelentett, amelynek hiányát mostantól mindig érezni fogjuk. Fájdalmasan kevés idő, mindössze 54 év adatott meg neki. Megtiszteltetés volt ismerni őt és dolgozni vele. Murányi Marcellt Zugló Polgármesteri Hivatala saját halottjának tekinti.” – írta bejegyzésében Horváth Csaba.

Itt a teljes bejegyzés:

Több könyvet is írt

Murányi Marcell több könyvet is írt, az utolsó kettő: a “Szex, celebek, politikusok – 3000 őrült nap a Blikk élén” 2014-ben, az “Apám, ez itt Horthy!” 2016-ban jelent meg.

A család is megerősítette

Az újságíró halálhírét a család is megerősítette az MTI-n keresztül, mint írták Murányi Marcell 35 évig volt nős, feleségével négy gyermeket neveltek. Murányi Marcell 55 éves volt.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Murányi Marcell – Forrás: ATV