Őszi Nórának nevezték el azt a kislány, akit még 2021-ben, egy fonyódi buszmegállóban hagyott az anyja. Az asszony később feladta magát, és azt mondta, nem tudott mit kezdeni a babával, és azért hagyta a buszmegállóban, mert biztos volt benne, hogy ott rátalálnak. A nő Ausztriában élt, de Magyarországon szülte meg gyermekét. Most elítélte a bíróság.

Titkolta terhességét

A 37 éves, kiskorú gyermekét egyedül nevelő nő, már több éve rendezett körülmények között élt Ausztriában, amikor megismerkedett egy zalai férfival, akitől 2021-ben teherbe esett, de a külvilág előtt az állapotát eltitkolta, orvoshoz nem járt.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

A buszmegállóban hagyta

A babát október 10-én egy balatoni nyaralóban egyedül szülte meg. Az újszülöttet megmosdatta, betakarta egy törölközőbe, majd továbbra sem szólva senkinek, autóba ült vele. Némi bolyongás után a gyermeket a fonyódi ügyészség épülete előtti – fedett, három oldalról védett – buszmegálló padján magára hagyta és Ausztriába utazott.

A járókelők találták meg

Nem sokkal később kutyasétáltatók lettek figyelmesek a síró csecsemőre, akiről később a kiérkező mentők megállapították, hogy a körülmények és a hűvös időjárás ellenére is teljesen egészséges.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Személyiségzavaros a nő

A kismama, miután megtudta, hogy keresi a rendőrség, jelentkezett és részletes vallomást tett. Mint kiderült, a nő állapot jellegű személyiségzavarban szenved, amely a cselekménye elkövetésekor is megállapítható volt, emellett a fizikai és érzelmi stressz hatására beszűkült tudati állapotba került.

Beszámítható állapotban volt

Utóbbi ugyan nem tette képtelenné, nem korlátozta őt abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyességének következményeit felismerje, s ennek megfelelően cselekedjen, de megnehezítette gondolkodását, illetve a mérlegelési képességét – jelezték a közleményben.

Elítélték az anyát

Az ügyészség emberölés kísérlete miatt benyújtott vádemelése folytán az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék kiskorú veszélyeztetése miatt egy év – három évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte az anyát. A Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az ítélet jogerős.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a csecsemőjét magára hagyó nő – Forrás: police.hu