Mint ahogyan arról a BudapestKörnyéke is beszámolt elképesztő állapotokat találtak a szentendrei halottasházban. Annyi holttestet halmoztak fel, hogy azok nem férnek el, egymás hegyén-hátán tárolták az elhunytakat. A polgármester azonnal a helyszínre ment és vizsgálatot kezdeményezett. Ám úgy tűnik, hogy nem a temetkezési vállalkozó, hanem a Hadházy Ákos által megosztott videó készítője ellen indul eljárás.

Drámai videó

“Drámai videó jutott el hozzám, amelyen az látszik, hogy a szentendrei halottasházban annyi az elhunyt, hogy egyszerűen nem férnek el a holttestek. Megdöbbentő és kegyeletsértő módon a koporsókra nem tették rá a fedelet, hiszen akkor a plafonig érnének az elhunytak” – írta tegnap Hadházy Ákos országgyűlési képviselő a közösségi-oldalán.

Itt a halottasházban készült videó

A szentendrei halottasházban készült videót itt lehet elérni, csak 18 éven felüliek és erős idegzetűek kattintsanak ide.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Itt van Hadházy Ákos posztja

Koronavírusban halhattak meg?

Mint megírtuk a videó készítője szerint ezek az emberek az otthonukban hunyhattak el, de vírusfertőzés miatt, ami szintén számos kérdést vet fel, leginkább azt, hogy lehet az, hogy ezek az emberek nem jutottak el a kórházba? – teszi fel a kérdést a képviselő. A helyszíni szemlét követően kiderült: nem covid áldozatokról van szó.

NEM A COVID!

„Január 8-án lezajlott a szentendrei köztemető halottasházában az a helyszíni szemle, amit Fülöp Zsolt polgármester rendelt el. A polgármester, amint értesült arról, hogy a Facebookon reggel több poszt is beszámolt a halottasház kegyeletsértő állapotáról, összehívott egy team-et, és egy egész délelőtt tartó bejárás során ellenőrizte a helyzetet.
A bejárás résztvevőit már nem az a kép fogadta, ami a több nappal ezelőtt feltöltött videón látható. A népegészségügyi hivatal képviselője a nyilvántartás alapján megállapította, hogy az ott lévő elhunytak egyike sem COVID-betegségben halt meg.” – írják a szentendre.hu oldalán.

Jegyzőkönyvben rögzítették a tapasztaltakat, melyek szerint:

  • A halottasházban a szemle során 10 elhunyt volt, nem kegyeletsértő módon elhelyezve
  • Az épület nem volt zárva, amire az üzemeltető elmondta, hogy amikor a munkatársaik ott vannak, nem mindig zárják az ajtót
  • Az épületen nem jelezi tábla, hogy halottasház
  • A halottasházban több, nem rendeltetésszerű tárgyat tároltak, pl. gázpalackot
  • A halottasház két helyiségből áll, az egyik helyiségben két elhunyt volt, de a hűtő meghibásodott
  • A másik helyiségben nyolc elhunyt volt. Hét elhunytat lezárt koporsóban helyeztek el, egyet külön elhelyezve egy nyitott koporsóban
  • A nyilvántartások áttekintése során kiderült, hogy adminisztratív mulasztás miatt nem állapítható meg egyértelműen a holttestek beérkezésének és elszállításának időpontja
  • A helyszíni szemle során megérkeztek az Országos Rendőrkapitányság munkatársai is, akik a videó kapcsán rémhírterjesztés, és félelemkeltés miatt indítottak nyomozást
  • A rendőrség az után a személy után nyomoz, aki a videót készítette.

További részleteket itt találsz!

Rémhírterjesztés miatt indul eljárás

Tehát mint ahogyan az a szentendre.hu portál beszámolójából kiderült a rendőrség a videó kapcsán rémhírterjesztés, és félelemkeltés miatt indítottak nyomozást.

Ezt mondta a polgármester

Fülöp Zsolt polgármester elmondta, hogy az önkormányzat nem csak jogi kategória szerint fogja értelmezni a kegyeletsértés fogalmát. Ugyan a bejárás során már nem azt tapasztalták, ami a videóban látható, de az üzemeltetőnek innentől kezdve nem csupán a törvényben foglaltaknak kell megfelelnie, a jogi minimumot teljesítve. Ezen túlmenően, az önkormányzat azt is elvárja, s ezt ellenőrizni is fogja, hogy az elhunytak testével azok emberi méltóságát megőrizve bánjanak. Például a kötelezően kialakítandó polcrendszerrel, aminek használatával semmiképpen nem lehet majd egymásra tenni a koporsókat, írja a városi portál.

Kiemelt kép: Illusztráció