Bizonyítottság hiányában minden vádpont alól felmentette a Budapesti 2. és 3. Kerületi Bíróság szerdán Soo-Il Lee-t, az úgynevezett Bora Bora-ügy vádlottját, aki a vád szerint bántalmazta a feleségét, a magyar Nyíri-Kovács Patríciát és más bűncselekményeket is elkövetett az ő, illetve kisgyermekük sérelmére. Az ítélet nem jogerős.

Több mint hét éve húzódott

A felmentésről szóló határozatot több mint hét évig tartó eljárás végén hozták meg a koreai származású, francia állampolgárságú férfival szemben. Az ügyészség a férjet erőszakos közösüléssel, személyi szabadság megsértésével, kiskorú veszélyeztetésével és közokirattal visszaéléssel vádolta. Az élénk sajtóérdeklődéstől kísért családi viszályt, amelynek megoldását több ország hatóságai is próbálták segíteni, a nyilvánosságban az érintettek tartózkodási helye miatt emlegetik Bora Bora-ügyként. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ítéletet hirdettek

Az ítélethirdetésen Kovács József, a Budapesti 2. és 3. Kerületi Bíróság elnöke ismertette, hogy a vád szerint 2011 áprilisában egy tíznapos budapesti tartózkodás közben a vádlott – családi vitát követően – megerőszakolta a feleségét gyermekük jelenlétében, aki akkor kétéves volt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elvette az útlevelét

A vád a vádlott terhére rótta azt is, hogy Nyíri-Kovács Patríciát kicsalta a csendes-óceáni Francia Polinéziához tartozó Bora Bora szigetre, ahol később elvette a nő és a gyerek útlevelét, és nem engedte, hogy onnan távozzanak. Az ügyészség szerint a férfi ezzel személyi szabadságot sértett, illetve a közokirattal visszaélés bűncselekményét is elkövette. Az ügyészség álláspontja szerint kiskorú veszélyeztetése is történt, mert a vádlott a közös gyermek fejlődését károsan befolyásoló cselekményeket is megvalósított.

2013 április

Az ügyben Polt Péter legfőbb ügyész rendelte el a nyomozást még 2013 áprilisában. Az ügyészség mintegy másfél év múlva, 2014 szeptemberében emelt vádat, és további másfél év telt el a vádemeléstől az első tárgyalásig.

Végig tagadta

A vádlott az eljárás során végig tagadta bűnösségét, vallomásában korábban azt hangsúlyozta, hogy a terhére rótt bűncselekményeket nem követte el, a vádat szerinte csupán az asszony valótlan nyilatkozatai, valamint néhány más, azokat megismétlő tanúvallomás támasztja alá. Korábban a vádlott felhívta a figyelmet arra is, hogy amíg ő a válókeresetet be nem nyújtotta, egyszer sem jelentette fel őt a felesége, azóta viszont többször is. Szóvá tette korábban azt is, hogy a vádbeli cselekményeket a francia hatóságok már kivizsgálták és az eljárásokat megszüntették.

Megromlott a házasságuk

A feleség vallomása szerint a házasságuk már az évekkel az eljárás tárgyát képező esetek előtt megromlott, és bár többször próbáltak kibékülni, a vádlott vele szemben elkövetett lelki és testi bántalmazásai rendszeresek voltak. Emellett a feleség szerint a férj a gyermeküket is el akarta szakítani magyar identitásától.

Több eljárás

A szerdai ítélethirdetésen elhangzott, hogy Francia Polinézián az érintettek több eljárást indítottak egymás ellen. Ezekkel kapcsolatban a sértett korábban utalt arra, hogy a külföldi hatóságok elfogultak voltak, de a bíróság nem tapasztalt ilyen jellegű részrehajlást. Elhangzott továbbá, hogy külföldön több ügyészi indítvány született a sértett ellen, sőt rágalmazás miatt el is marasztalták a nőt, míg a vádlottat a külföldi eljárásban nem marasztalták el.

Többen is kiálltak mellette

Emlékezetes, Nyíri-Kovács Patríciáért 2013 elején szót emelt az akkor még jobbikos Morvai Krisztina EP-képviselő, de a francia hatóságokkal egyeztetett 2013-ban Navracsics Tibor akkori közigazgatási és igazságügyi miniszter, majd a 2014-es kormányváltás után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. Nyíri-Kovács Patrícia 2015. június 22-én közölte a Facebookon, hogy megkapta kisfia felügyeleti jogát és Tahitira költözhetnek.

Nem lehet bizonyítani

A mintegy három órán át tartó indokolásában Kovács József bíró elmondta: a bíróság álláspontja szerint egyik vádpontot sem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani. Közlése szerint nem bizonyítható, hogy a vádlott a feleségét őrjöngve fojtogatni kezdte, majd leteperte, megerőszakolta, és ezt követően nem engedte, hogy távozzon. Nem bizonyítható az sem, hogy az útlevelet elvette volna a vádlott a sértettől azzal a szándékkal, hogy megakadályozza az asszony távozását. A bizonyítékok nem igazolták azt sem, hogy az apa a gyermeket veszélyeztette, illetve az identitását befolyásolni akarta volna. Az ügyész valamennyi vádpontban fellebbezést jelentett be súlyosításért. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció