Vádat emeltek egy férfi ellen, aki több kiskorú fiútól kért pénzért szerelmi szolgáltatást cserébe – írja a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében. A vádirat szerint a férfi 2020 eleje és 2023 ősze között rendszeresen, részben sikeresen próbált rávenni 13 és 17 éves közötti kiskorú fiúkat arra, hogy vele különböző szerelmi cselekményeket végezzenek. Ezért a fiataloknak általában 5-25 ezer forint közötti összegeket ígért/fizetett ki, de olyan is volt, hogy 80 ezer forintot ígért.
Bulikat tartott a lakásán
A férfi bizalmi kapcsolatot alakított ki a jellemzően krízishelyzetben lévő fiúkkal. Saját lakásán összejöveteleket tartott nekik, ahol cigarettát és alkoholt fogyaszthattak. A fiatalkorúak közül mindig kiválasztott egyet, akihez azután közeledni kezdett a közösségi médiában, aztán a rendszeres összejöveteleken ölelgette őket, rácsapott a fenekükre.
Pénzt fizetett a fiataloknak
Miután azt érezte, hogy a fiatal nem teljesen elutasító, felajánlotta a készpénzt, a testi kapcsolatért cserébe. Ha ezt a kiskorú elfogadta, akkor újabb összegek ígéretével próbált ismét szerelmi kapcsolatba kerülni vele. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Hirdetés
Vádat emeltek
A vádirat szerint így összesen hét fiúnak fizetett vagy ígért pénzt a férfi. Ebből két esetben végül nem valósult meg a testi cselekmény.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Vádat emeltek
A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség a férfi ellen hétrendbeli, részben folytatólagosan elkövetett, kétrendbeli kísérleti szakban maradt kiskorúak kihasználásának bűntette miatt emelt vádat. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció